OTP Bank Liga 31. fordulójában Székesfehérvárra látogat a Budapest Honvéd. A MOL Fehérvár pályaválasztása mellett eddig 54 mérkőzést játszottak a csapatok, ezek közül idézünk fel három emlékezetes kispesti győzelmet.
AZ ELSŐ ÖSSZECSAPÁS
1968.05.26.: Videoton–Bp. Honvéd 1–2 (1–0)
Jól indult a nap a kispestiek számára, az előmérkőzésen a Honvéd tartalékcsapata 4–2-re legyőzte a hazaiakat. A Bp. Honvéd 1968 tavaszán Székesfehérváron játszott először a Videoton ellen. Változatos, érdekes mérkőzést vívott egymással a két együttes. Az első félidőben mezőnyjáték folyt, a védelmek jól zártak. A 40. percben Kovács révén a hazaiak 11-esből szereztek vezetést. A szünet után a Bp. Honvéd fokozatosan átvette a játék irányítását. Az 53. percben szabadrúgáshoz jutott a csapat. Kocsis Lajos lövése a felső lécről pattant vissza. Két kispesti támadó Fekete és Szendrei rajtolt a labdára, Szendrei gyorsabb volt és 4 méterről a kapu közepébe lőtt, 1–1.
A 84. percben Marosi vitte fel a labdát a bal oldalon, 25 méterről kapura lőtt, a labda a védőkről visszapattant Marosi elé, aki 22 méterről nagy bombát küldött a kapu bal oldalába, 2–1. A kispestiek megérdemelt győzelemmel tértek haza Székesfehérvárról.
Videoton: Tímár – Kovács L., Bognár, Fejes, Bobory – Szabó, Balogh (Pintér, 83.) – Kű, Burka, Karsai, Csukovics.
Edző: Kárpáti Béla
BHSE: Bicskei – Kelemen, Ruzsinszky, Marosi – Tóth Gy., Vági – Kocsis, Fekete, Szendrei, Komora, Tóth K.
Edző: Preiner Kálmán
STABIL VÉDELEM
1971.03.20.: Videoton SC–Bp. Honvéd 0–1 (0–1)
A széltől támogatott Videoton kezdett jobban. A Honvéd korán, már a 7. percben cserére kényszerült. Ruzsinszki egy becsúszó szerelés közben megsérült, le kellett váltani. Jó iramú volt a mérkőzés, a Videoton kezdeményezett többet. Szalmássy és Nagy II is gólhelyzetben hibázott, a másik kapu előtt Pusztai késett le centiméterekkel a labdáról. A 25. percben Pusztai harcolt ki szögletet. Vági ívelte középre a labdát, Pusztai ugrott a legmagasabbra és Nagy III szorításában, hét méterről a kapu jobb oldalába fejelt, 0–1. A gól meghozta a Honvéd önbizalmát, Kozma, majd Pusztai veszélyeztette a hazaiak kapuját.
A szünet után a Videoton az egyenlítés érdekében nagy erőket mozgósított, több lehetőséget is kidolgoztak a hazaiak, de vagy elügyetlenkedték, vagy Bicskei védett. A Honvédnak a mérkőzés hajrájában akadt néhány lehetősége. Hiába támadott a Videoton többet, a piros-fehérek fegyelmezetten, okosan játszottak, védelmük egyszerű eszközökkel rombolt. A Videoton legveszélyesebb játékosát, Karsait ügyesen kikapcsolták a játékból.
VSC: Szabó – Posch, Kovács, Fejes, Borsányi – Nagy III., Wollek – Nagy II., Burka, Karsai, Szalmássy (Bodnár, 46.).
Edző: Kovács Imre
BHSE: Bicskei – Kelemen, Ruzsinszky (Tajti, 8.), Szűcs, Marosi – Vági, Tóth Gy., Komora – Pusztai, Pintér, Kozma.
Edző: Preiner Kálmán
SIKERES AZ SZEZONZÁRÁS
1983.06.11.: Videoton SC–Bp. Honvéd 0–3 (0–0)
A bajnokság utolsó fordulójában látogatott a Bp. Honvéd Székesfehérvárra. A mérkőzés előtt mindkét csapat nyugodtan készülődött. A hazaiak már biztos bennmaradók voltak, a Honvéd pedig már akár a meccs előtt zsebre tehette volna a bronzérmet. Az első félidőben változatos játék folyt a pályán, a játékrész elején a kispesti Varga, a végén a fehérvári Szabó döngette meg a kapufát, de gól nem esett.
A szünet után a kispestiek háromszor is bevették a hazaiak kapuját. A 68. percben Gyimesi szögletét Dajka fejelte a léc alá, 0–1. Három perc múlva Gyimesi 20 méteres szabadrúgása vágódott a jobb sarokba, 0–2. A 79. percben már háromgólos volt a kispestiek előnye. Kozma sorra cselezte ki a fehérvári védőket, mikor a 16-oson belül Palkovics felvágta. A 11-est Varga a bal sarokba bombázta, 0–3. A Bp. Honvéd magabiztos győzelmet aratott az idényzárón.
Videoton: Disztl P. – Végh, Disztl L., Csuhay (Horváth F., 73.), Horváth G. – Palkovics, Kiss (Szőke a 70.), Vadász – Nagy T., Szabó, Novath.
Edző: Molnár Ferenc.
BHSE: Andrusch – Paróczai, Nagy A., Varga, Tóth – Kerepeczky, Gyimesi, Détári – Bodonyi (Kozma, 46.), Esterházy, Gere (Dajka, 46.)
Edző: Komora Imre.
IDEGENBELI STATISZTIKA
54 mérkőzés
17 győzelem
10 döntetlen
27 vereség
57 lőtt gól
79 kapott gól
GÓLLÖVŐLISTA
Budapest Honvéd
4 gól: Gregor József, Marius Sasu
3: Tóth Mihály
A jelenlegi keretből Batik Bence kétszer, Nagy Gergő és Hidi Patrik egyszer talált a fehérváriak kapujába.
MOL Fehérvár
4 gól: Csucsánszky Zoltán, Szabó József
3: Horváth Ferenc, Nagy II János, Novath György, Terjék Lajos
LEGEK
Legtöbb néző: 20 000 (1968)
Legnagyobb különbségű győzelem: 5–1 (1994)
Legnagyobb különbségű vereség: 1–4 (1995, 2001, 2004)





