Számok
20
A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában huszadik tétmeccsünket (2 MK, 7 NB II, 11 NB III) játszottuk a Kozármisleny ellen.
30
Holman Dávid a Kozármisleny ellen játszotta 30. NB II-es meccsét a Honvéd színeiben.
349
A Pénzügyőr elleni NB III-as meccs 68. percében csereként pályára lépett Átrok Zalán, aki tavaly augusztusban a Haladás ellen szenvedett súlyos sérülést és 349 nap után játszott újra tétmérkőzésen!
A hét mondása
Martin Masaryk vezetőedző a női csapat újonnan igazolt támadójáról: „Karla Kurkotovic szorgalmas, alázatos játékos, akiről sugárzik, hogy mennyire fontos neki a csapat, hiszen a támadójátékunk minősége sokat javulhat az érkezésével. Az emberi tulajdonságait és a képességeit tekintve is abszolút illik a csapatunkba, fontos tagja lehet a következő idény Honvédjának. Hazájában bajnoki címet szerzett, örülök, hogy sikerült Kispestre csábítanunk.“
Ez történt a héten (augusztus 12–18.):
100 éve:
A Kispesti AC rendkívüli közgyűlése a KAC elnökévé választotta dr. Válya Gyulát. A futballigazgató Báthory Ferenc, az intéző Rosenfeld Márton lett.
50 éve:
Augusztus 16-án Spanyolországban a VI. Trofea Ciudad de Vigo, nemzetközi tornán a Bp. Honvéd 3–2-re verte a spanyol Celta Vigót. Egy nappal később a három világbajnokot — Overath, Flohe, Cullmann — felvonultató 1. FC Köln együttesével 2–2-es döntetlent játszottak a mieink. A torna utolsó napján a Celta 4–3-ra legyőzte a Kölnt, így a kupát a Bp. Honvéd nyerte. Az egy méter magas, szép trófea mellett Kocsis Lajos, mint a torna legeredményesebb játékosa, különdíjat kapott.
25 éve:
1999. augusztus 6-án Szabó János honvédelmi miniszter lemondott a Kispest-Honvéd társadalmi elnöki posztjáról.
Csapataink eredményei
Merkantil Bank Liga:
HR-RENT Kozármisleny–Budapest Honvéd FC 2–0
NB III, Dél-Keleti csoport:
Budapest Honvéd FC II–Hódmezővásárhelyi FC 1–1
Budapest Honvéd FC II–Pénzügyőr SE 1–2





