Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Át kell lendülni

Át kell lendülni

Klub

Megjelenés: 2021. 11. 28. 14:13Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Hidi Patrik a vereség árnyékában nem tud örülni születésnapi góljának

A félidőig mesébe illően alakult a Budapest Honvéd Újpest elleni mérkőzése, hiszen a 35. percben, Nono szöglete után épp a 31. születésnapját ünneplő Hidi Patrik szerezte meg a kispestiek vezető találatát a Bozsik Arénában. Szünetbéli előnyét azonban nem tudta megtartani a csapat, emberelőnyben fordítottak a vendégek, s ezzel elvitték mindhárom pontot az OTP Bank Liga 14. fordulójában. 

„Csak egy ideig tudtam őszintén örülni a gólomnak, vesztes meccs után nagyon nehéz boldognak lenni egy találattól, egyáltalán nem is érzem már az örömöt, és ilyenkor a születésnap sem vigasztal, nem így akartam ünnepelni – mondta keserű szájízzel a találkozó után Hidi Patrik. – Igazából úgy érzem, hogy nem érdemeltünk vereséget ezen a találkozón. A kiállításig rendben volt a játékunk, megcsináltuk azt, amit Horváth Ferenc kért tőlünk, stabilak voltunk, volt egy-egy jó támadásunk is, vezetést szereztünk, úgyhogy az első félidővel szerintem még elégedettek is lehettünk volna. A kiállítás után viszont meg tudta fordítani a meccset az Újpest, miközben mi egy-egynél kihagytuk a ziccert, azután mentettek a gólvonalról is, a második találatuk után pedig el is dőlt a meccs. Lehet, hogy jól jött volna egy kis szerencse is, hiszen sok minden történt ezen a meccsen, vegyük csak a kiállítást, az öngólt vagy a visszanézett szituációkat. Nehéz mit mondani, valahogy át kell lendülnünk ezen a helyzeten. Nincs sok idő keseregni, hiszen pénteken jön a következő meccs, ki kell javítanunk a hibákat, ebben a helyzetben és ebben a tizenkét csapatos bajnokságban minden mérkőzés kulcsfontosságú.“

2021. 11. 28. 14:13Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub