Az OTP Bank Liga 26. fordulójában a Vasas FC csapatához látogatunk el az Illovszky Rudolf Stadionba. A szezonban negyedik összecsapásunkra készülünk a piros-kékek ellen, hiszen kétszer a bajnokságban és egyszer a MOL Magyar Kupában már találkoztunk velük. Előbbiben nekünk vannak kedvesebb emlékeink, hiszen idegenben és később a Bozsik Arénában is sikeresen jöttünk ki a párharcból. Az alábbiakban fontos információkat, érdekességeket gyűjtöttünk össze nektek a vasárnap 14:15-től kezdődő mérkőzéssel kapcsolatban.
Szurkolói információk
– A belépők online elővételes vásárlás esetén 1500, egyébként 2000 forintba kerülnek.
– 14 év alatt a belépés ingyenes
– Az Illovszky Rudolf Stadion kapui és pénztárai másfél órával a meccs kezdete előtt, 12:45-kor nyitnak.
– FRISSÍTÉS: a vendégszektorba az összes belépő elfogyott!
– A Vasas FC tájékoztatása értelmében a gépjárművel érkezők a Csizma és a Frangepán utcában tudnak parkolni.
– Szervezetten, buszokkal is utazhattok a Fáy utcába, a járművel 12:15-től indulnak a Lipták Grundról
– A Rendőrség közleményét ITT olvashatjátok
– Felhívjuk a szurkolóink figyelmét, hogy kizárólag a vendégszektorba vásároljanak belépőt. A piros-kékek tájékoztatása szerint „amennyiben a hazai nézők számára fenntartott szektorok beléptetési pontjaihoz a vendég csapattal azonos ruházatot (mez, sál, sapka, stb.) viselve érkeznek, úgy a biztonsági szolgálat a mérkőzésre történő belépést minden esetben megtagadja. Amennyiben a hazai szektorokba belépve kerülnek elő a vendég csapattal azonos ruházatok vagy szurkolói eszközök, akkor a biztonsági szolgálat munkatársai az érintett drukkereket kivezetik a rendezvényről. Fenti esetekben a megváltott jegyek árát nem áll módunkban visszatéríteni."
Érdekességek
– A párosítás összesített mérlege a Honvéd szempontjából: 179 mérkőzés, 64 győzelem, 45 döntetlen, 70 vereség, 300 rúgott, 290 kapott gól.
– A párosítás gólkirálya Puskás Ferenc 19 góllal. A Vasas legeredményesebb játékosa Szilágyi I Gyula 17 találattal.
– Az eddig 179 bajnoki mérkőzést összesen 2 290 718 néző látta. A nézőcsúcs 1964-ben született, amikor a Népstadionban 85 ezren látogattak ki a meccsre.
– A leggyakoribb eredmény a 2–1, a kispestiek 19, az angyalföldiek 18 alkalommal nyertek ilyen különbséggel.
– A párosítás történetében eddig 13 öngól született. A Vasas labdarúgói 8, a Honvéd játékosai 5 alkalommal tévesztettek kaput.
– Az eddigi bajnoki mérkőzések helyszínei:
52: Kispest (Sárkány u., Szent Imre herceg útja, Bozsik Stadion, Bozsik Aréna)
48: Népstadion
36: Fáy utca (Illovszky Stadion)
16: Hungária út (MTK-pálya, Hidegkuti Stadion)
8: Latorca utca (Elektromos-pálya)
6: Üllői út (FTC-pálya)
5: Megyeri út (UTE-pálya, Szusza Stadion)
3: Népliget (Építők-pálya)
1: Halom utca, Postás-pálya, Lóverseny tér, Sport utca (BKV-pálya), Csepel (Béke tér)
– Az eddigi meccseken összesen 23 kiállítás történt. A kispestiek közül 14, az angyalföldiek közül 9 játékos mehetett idő előtt zuhanyozni.
– A mérkőzés napján, április 9-én eddig 13 bajnoki meccset játszott a Honvéd. A mérleg 5 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség, 19 lőtt, 25 kapott gól. A Vasassal ezen a napon még nem játszott a Honvéd.
– Holender Filip, Hidi Patrik, Ihrig-Farkas Sebestyén, Baráth Botond és Cipf Domink személyében a Vasasnak öt olyan labdarúgója van, aki korábban a Honvédban nevelkedett, mellettük pedig Balogh Norbert is szerepelt piros-feketében.
– A jelenlegi keretben két olyan játékost találunk, aki gólt lőtt a Vasasnak. Nenad Lukic 3, Richi Ennin 1 alkalommal vette be az angyalföldiek kapuját.
– A Honvéd leghosszabb veretlenségi sorozata 13 mérkőzésből áll. 1950 és 1956 között 9 kispesti győzelmet és 4 döntetlen született.
– Eddig 201 tétmérkőzés játszottunk a Vasas ellen:
NB I: 179
NB I/B: 2
NB II: 2
MK: 15
NB III: 2
Bajnokok Tornája: 1
Amit a Vasasról tudni érdemes
Alapítva: 1911
Klubszínek: piros-kék
Stadion: Illovszky Rudolf Stadion
Jelenlegi helyezés: 12.
Legutóbbi mérkőzés: DVSC (vereség)
Megbízott edző: Desits Szilárd
Az elmúlt négy bajnoki mérkőzésén egyaránt vereséget szenvedett Vasas csapata.
Legutóbb november 13-án nyertek bajnokit a piros-kékek, akkor 1–0-ra a Mezőkövesdet győzték le hazai pályán.
A Vasasnak van a legkevesebb rúgott gólja az idei szezonban, szám szerint 20, melynek negyedét (5) Holender Filip szállította.
Az angyalföldieknek van a legrosszabb gólkülönbsége az NB I-ben, mínusz 14-es.
A Vasas legutóbbi öt hazai mérkőzése a 2022/2023-as szezonban
Vasas FC–Paksi FC 2–3
Vasas FC–Kisvárda Master Good 2–2
Vasas FC–Újpest FC 0–1
Vasas FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–0
Vasas FC–DVSC 0–3
IDEGENBELI STATISZTIKA
90 mérkőzés
25 győzelem
23 döntetlen
42 vereség
138 lőtt gól
154 kapott gól
GÓLLÖVŐLISTA
Honvéd
9: Puskás Ferenc, Tichy Lajos
Vasas
11: Takács II. József
8: Farkas János
LEGEK
Legtöbb néző: 70 000 (1967)
Legkevesebb néző: 1000 (2006 és 2015)
Leghosszabb győzelmi sorozat: 4 mérkőzés (1951–1954)
Leghosszabb veretlenségi sorozat: 6 mérkőzés (1951–1956)
Legnagyobb különbségű győzelem: 5–0 (1931)
Legnagyobb különbségű vereség: 1–4 (1922 és 2004)
Legutóbbi öt egymás elleni idegenbeli bajnoki mérkőzés eredménye:
2022.08.21.: Vasas–Honvéd FC 1–2
2018.03.10.: Vasas–Honvéd 2–1
2017.04.22.: Vasas–Honvéd 0–1
2016.08.17.: Vasas–Honvéd 0–2
2015.12.12.: Vasas–Honvéd 2–1





