Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Angol tizenegyes Honvéd-módra

Angol tizenegyes Honvéd-módra

Akadémia

Megjelenés: 2022. 10. 06. 14:12Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Idegen nyelvből vizsgáztak előrehozott érettségin fiatal játékosaink

Akadémiánk növendékeinek nem csupán a pályán kell hétről-hétre teljesíteni, hanem az iskolapadban is. Az elmúlt tanév végén 24 diákunk tett előrehozott angol érettségit, köztük egy csapatnyi 10. osztályos tanulónk is, akik – némi tanári ráhatásra – döntöttek a vizsga mellett, ahol ráadásul mindenki ötös osztályzatot kapott, nyolcan pedig 90 százalék feletti eredményt értek el.

 „Úgy láttam, hogy mindenki nagyon elszánt, hogy sikeresen teljesítse ezt az akadályt. Fontosnak tartották a nyelvtudást, ezért is vágtak bele – mesélt a diákok ambícióiról Barna Zsuzsa, a 10. osztályos tanulók angol tanára. – Sok helyen, előnyben vannak a diákok, hiszen több angol órán vehetnek részt, itt pedig az akadémistáink a futball mellett döntöttek úgy, hogy több időt töltenek idegennyelv-tanulással. A következő lépés az emelt szintű érettségi és a nyelvvizsga.”

A diákok közösen döntötték el, hogy megkönnyítik saját dolgukat és együtt készülnek majd az előrehozott érettségire. Második csapatunkban az ősszel bemutatkozó 17 éves Kalocsány Péter így emlékezett vissza sikeres vizsgára.

„Nagyon sokat segítettünk egymásnak a felkészülés alatt, volt, hogy szabadidőnkben angolul beszélgettünk, de Barna Zsuzsa tanárnő is megadott minden segítséget órán és azon kívül is, hogy folyamatosan fejlődjünk – emlékezett vissza a „felkészülési időszakra” Kalocsány Péter. – Ezek nélkül aligha tettük volna le sikeresen a vizsgát, vagy ha mégis, nem ilyen eredményesen. Ez után viszont már a következő kihívásra készülünk, az első lépés a nyelvvizsga, utána pedig az emelt szintű érettségi jöhet.”

A 97%-os eredményt elérő Kalocsány Péter elsősorban a tanulmányi előmenetele érdekében készült a vizsgákra, de tisztában van vele, hogy a pályán is hasznos a nyelvismeret.

„Maga a nyelvtanulás az iskola miatt volt fontos nekem és így kicsit a világ is kinyílik, segít tájékozódni, hiszen, gyakorlatilag mindenhol az angollal találkozunk a hétköznapokban. A labdarúgás terén pedig, ahogy haladunk a felnőttfutball felé, úgy találkozunk egyre többször az angollal, előfordul, hogy így szólunk a társaknak, vagy éppen egy külföldi edző érkezésekor is könnyebb, ha már ismerjük a nyelvet” – zárta mondandóját Kalocsány Péter.

Kollégiumigazgatónk, Gaál Richárd rendkívül büszke a tanárokra, akik sokat segítenek a diákoknak, no meg a tanulókra, akik a BMSZC Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Technikum gimnáziumi kerettanterve szerint végzik a tanulmányaikat.

„Az érettségi rendszernek köszönhetően előrehozott érettségit tehetnek a tanulók többek között idegen nyelv tantárgyból – kezdte Gaál Richárd. – Büszkék vagyunk az angol tanárainkra Barna Tiborné (Zsuzsa) és Kontz Alexandra tanárnőkre, akik évről-évre sikeresen készítik fel a labdarúgóinkat erre a kihívásra. Ebben a sportban – mint az élet más területén is – rendkívül fontos a nyelvtudás, a színvonal emelkedése pedig elősegíti a továbbtanulásukat. Büszkék vagyunk, hogy nagyjából 50%-os felvételi arányt érnek el tanulóink, amit évről évre tartani tudunk végzőseinknél.”

Íme, az előrehozott angol érettségit sikeresen teljesítő akadémistáink névsora:

10.h osztály

Átrok Zalán – U19, NB III
Balogh Zsombor – U17
Czenky Ábel – U17
Kalocsány Péter – U19, NB III
Kaczvinszki Dominik – U17
Knolmár Milán (Monor) – NB III
László Máté – U19, NB III
Menyhárt Barnabás – U19, NB III
Pintér Máté – U19, NB III
Simon Szabolcs – U17
Tóth Máté – U19

11.h osztály

Bakó Dávid – U19
Bezzeg Olivér – U19
Braun Bálint – U19
Burger Botond (Eger) – U17
Gincsai Zoltán – NB III
Kis Koppány – U19
Kocsis Gergely – NB III
Krajcsovics Ábel – NB III
Mihály Bálint – U19
Moery Matthew – U19
Nagy Zoltán – NB III
Nyitrai Bence (Siófok, kölcsönben) – NB III
Schrankó Levente – U19, NB III

2022. 10. 06. 14:12Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia