Mindössze hat hét szünet után már folytatódnak az OTP Bank Liga küzdelmei, az ünnepeket és a koronavírussal nehezített felkészülést követően pedig a Gyirmót ellen lép pályára a Budapest Honvéd. Vezetőedzőnk Horváth Ferenc bizakodó, hiszen a nehézségek ellenére is a sikeres szezonkezdet a cél a Bozsik Arénában.
Szinte a teljes keret itt van már, nem volt szokatlan a látvány?
Olyan régen találkoztunk egymással, hogy akadt olyan játékos, akinek be kellett mutatkoznom, illetve bemutatni őt a társaknak. És ez sajnos csak félig vicc, hiszen gyakorlatilag egy napot sem tudtunk komplett csapattal és stábbal készülni a téli időszakban. Könnyebb lenne felsorolni, hogy kik nem kapták el a télen a vírust, szóval ahogy a csapatok nagy részét, minket is alaposan megtépázott a Covid.
Nehéz helyzet ide, elmaradt edzőtábor oda, szombaton viszont elkezdődik a bajnokság, az újonc és a tabellán utolsó Gyirmót ellen pedig győzelmet várnak a szurkolók.
Ahogyan mi magunk is. Ami persze nem azt jelenti, hogy egy pillanatra is tuti sikerként könyvelnénk el a szombati bajnokit, az utolsó pillanatig küzdeni kell majd a három pontért, hogy a Honvéd, Gyirmót, koronavírus hármasból mi nevethessünk a végén. Az őszi 4–2-es meccsünk is csak az eredmény alapján volt sima, egyébként voltak nehéz pillanatai a találkozónak, eredményes játékra és nagy harcra volt szükség a sikerhez. És ez minden egyes tavaszi meccsre igaz lesz.
Hogy áll most a csapat, milyen állapotban vannak a srácok?
Az első keret felnőttjátékosai közül mindössze heten tudták végigdolgozni a felkészülést, szóval ez még csak egy kispályás csapatra lenne elég, és így több hiányposzt is van. A vírus által eddig megkímélt játékosok mellett van 15-16 emberünk, akik 20-30 percet már biztosan bírnak, néhányan többet is, csakhogy ez nem jégkorong, hogy sorokat cseréljünk, ahogy védekező- és támadóegységeket sem lehet kialakítani. Ezért komoly logisztika lesz összerakni a kezdőcsapatot, és azt is, hogy miként sakkozzunk majd a cserékkel. Nem irigylem a hasonló cipőben járó edzőkollégákat, hiszen csak korlátozottan beszélhetünk szakmáról, extrém kihívások elé állított minket a koronavírus.
Ezzel együtt meg kell kérdezni: hogyan sikerült a felkészülés?
A fizikai részét megcsináltuk a melónak, mindenki megkapta a terhelést, és amikor nagyon kevesen voltunk, akkor csatlakoztak hozzánk a fiatalok, segítve ezzel is a munkát. Persze a taktikai gyakorlásokat, a csapatmozgások finomítását ez nem könnyítette meg, és úgy vélem, a téli és a tavaszi időszak is elsősorban az alkalmazkodásról szól majd. Korábban is mondtam már, szeretném, ha nem a koronavírus döntené el a bajnokságot, de biztosan kihatással lesz a csapatok szereplésére ez a helyzet. Ezért lesz kiemelkedően fontos az alkalmazkodás, amit már az elmúlt hetekben is gyakorolhattunk, hiszen nem tudtuk az előzetesen megtervezett metódus szerint végezni az edzéseket, többször csak reggel derült ki, hogy hányan is leszünk. Szép kihívás, az biztos. Jó lett volna több edzőmeccset játszani, ahogyan a törökországi edzőtábor is a javunkat szolgálta volna, igaz, szerencsére Kispesten is remek körülmények között készülhettünk, két felkészülési meccsen tudtunk pályára lépni, ezt is meg kell becsülni, ebből is lehet építkezni.
Mi lehet a csapat legnagyobb erőssége tavasszal?
Ha le tudjuk győzni saját magunkat! Nem véletlen, hogy korábban is beszéltünk arról, hogy a Honvéd legnagyobb ellensége saját maga. Nem arról van szó, hogy lefociztak minket, sokkal inkább a saját hibáinkból kaptunk ki, ami azért is fájó, mert többször is jól játszottunk, igyekeztünk felvállalni a támadófutballt, viszont az is látszik, hogy a védekezésünkön mindenképpen javítani kell. Nemcsak csapatként, hanem egyénileg, kiemelve a koncentrációt, a kezdő sípszótól az utolsóig ott kel lennie fejben és testben, nem adhatunk könnyű gólokat a riválisoknak. Ennek érdekében nemcsak a fizikai és a taktikai felkészülésre helyeztük a hangsúlyt, csapatszinten és egyénileg is beszéltünk a problémákról, mentáltréner is foglalkozik a srácokkal. A lehetőségekhez képest igyekeztünk minden apró részletre kiterjedően felkészülni a rajtra. A sikeres kezdés hitet és lendületet adhatna, ami különösen fontos lenne a számunkra, hiszen továbbra is az a célunk, hogy a Honvéd a mezőny első felében végezzen a bajnokság végén.
A vendégek vezetőedzője, Csertői Aurél így várja a találkozót: „Sajnos a felkészülésünk nem volt zökkenőmentes pont ezért a csapatot nem én fogom összerakni, hanem a Covid, de sok csapat is ezzel a problémával küzd. Az egészséges játékosok fognak játszani, tudjuk, hogy a Budapest Honvédnak jó kerete van, jó játékosokkal és jó focit játszanak, de azt gondolom, hogy ha a maximumot nyújtjuk, akkor megtörténhet bármi. A mérkőzés esélyese egyértelműen a hazai csapat, nekünk kell a bravúr ezen a meccsen is, hogy elérhessük a bent maradást érő pozíciót. Nem jók az előjelek, de az egészséges játékosok maximálisan fel lesznek készítve a mérkőzésre, és mindent megtesznek a siker érdekében.”





