Mindkét mérkőzésen kezdőként számolt Kocsis Dominikkal Gera Zoltán szövetségi edző a magyar U21-es válogatott októberi Európa-bajnoki selejtezőin, akadémiai növendékünk Skócia ellen 59, míg Belgiummal szemben 76 percet töltött a pályán.
„Az első mérkőzésen nagyon bealudtunk az elejébe, amit a skótot lendületes, direkt futballal büntettek meg, így hamar hátrányba kerültünk, azt pedig nem tudtuk ledolgozni – mondta Kocsis Dominik. – Belgium ellen egyértelműen az volt a célunk, hogy feledtessük a korábbi eredményt, a játékunk szerintem jobb volt, de sajnos kikaptunk, így a továbbjutást illetően nehéz helyzetbe kerültünk. Innentől már bravúrokra van szükségünk, azon leszünk, hogy ezeket elérjük!“
Nemcsak szélsőnk, hanem további öt játékosunk is tagja volt a Motherwellbe utazó, majd az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játszó keretnek: Benczenleitner Barna Kocsis Dominikhoz hasonlóan mindkétszer kezdő volt, Szabó Alex az első mérkőzésen kezdett, Kerezsi Zalán csereként kapott lehetőséget a skótok és a belgák ellen egyaránt, továbbá Bocskay Bertalan, illetve Dúzs Gellért is ott volt a társakkal.
A belgák elleni találkozóról készült fotógalériát a bejegyzésre kattintva érhetitek el:
Gera Zoltán csapata négy forduló után a negyedik helyen áll a korosztályos Európa-bajnokság selejtezőjének B-csoportjában, legközelebb pedig egy hónap múlva játszik két mérkőzést. November 17-én a spanyolok, négy nappal később pedig ismét a skótok lesznek az ellenfelek.




