Élménydús, ám annál sikeresebb héten van túl női csapatunk, ugyanis a Magyar Kupa elődöntőjében az 1–1-es rendes játékidőt követően 4–3-ra megnyerte a tizenegyespárbajt a DVTK ellen, s jutottunk tovább a fináléba. Dörnyei Balázs együttese Czinege Eszter révén az 56. percben szerezte meg a vezetést, de a vendégek a hajrában, egy eladott labdát kihasználva egyenlítettek. A büntetőpárbajban azonban higgadtak és élések voltunk, így tíz év után ismét döntőt játszhatunk.
„Nagyon jól érzem magam. Ez egyértelműen nagy győzelem a csapat számára, ez volt az egyik fő célunk erre a szezonra, úgyhogy nagyon örülök a csapatnak, és izgatottan várom a döntőt. Az egész mérkőzés alatt keményen küzdöttünk. Nagy volt a feszültség, hiszen már régóta készültünk erre a meccsre, de úgy érzem, felkészültek voltunk. Az egyenlítő gól természetesen nem volt kedvező számunkra, elég nehéz pillanatokat éltünk meg. Ennek ellenére végig hittem a csapatban, és abban is, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Nyilván nem könnyű helyzet, amikor ilyesmi történik, de ilyenkor előre kell tekinteni – mi pedig ezt is tettük, és végül győztünk” – mesélte 23 éves kapusunk, aki második tétmérkőzésén lépett pályára a Honvéd színeiben. Agnes Stenlund januárban érkezett klubunkhoz, játékosunk Svédországban kezdte pályafutását, majd az USA egyetemi bajnokságaiban szerepelt.
Az ünneplésre és a regenerációra azonban nem marad sok idő, hiszen szombaton a Simple Női Liga 15. fordulójában az MTK vendégeként lépünk pályára. Ellenfelünk 35 ponttal – kettővel lemaradva a listavezető Ferencvárostól – második a tabellán, az elmúlt öt mérkőzését tekintve négy győzelem és egy döntetlen a mérlege. Noha kapusunk elmondása szerint sokat kivett a csapatból a szerdai összecsapás, szombatra mindenki készen fog állni.
„Jól felkészülünk, volt lehetőségünk egy kicsit pihenni, illetve sok rehabilitációs, és regenerációs munkát is végeztünk. Készen fogunk állni a meccsre” – mondta, majd hozzátette: legfőbb célkitűzése, hogy minél jobb kapus váljon belőle.
„A kupagyőzelem egyértelműen nagy cél a csapat számára. Ami engem illet, szeretnék még jobb kapussá válni, stabil pont lenni a védelem mögött, és elérni, hogy a csapattársaim teljes mértékben megbízzanak bennem.”
SIMPLE NŐI LIGA 2025/26, 15. FORDULÓ
MTK BUDAPEST–BUDAPEST HONVÉD FC
Március 21., szombat 17:00
Stream: A mérkőzést az MLSZ (Magyar Labdarúgó Szövetség) YouTube-csatornáján élőben közvetíti.



.jpg)
 (1920 x 900 képpont) (23).jpg)
.jpg)