Négy órával a Mosonmagyaróvár elleni NB II-es bajnokink kezdete előtt indult útjára utánpótlásközpontunkban, ahol második csapatunk az NB III Dél-Keleti csoportjában harmadik Kőrösladányt fogadta.
A találkozó első helyzetének a szép számban kilátogató piros-fekete drukkerek örülhettek, Tarcson Ákos csapott le a hetedik percben a labdára, szélsőnk kapásból lőtt, de a pár centivel fölészállt a próbálkozás.
A 16. percben jött a vendégek válasza, a rövidre belőtt szögletet követően került Zelenyánszki László elé a labda, de a kísérlete a kapu fölött hagyta el a játékteret. A szünet előtt is nagy lehetőséget szalasztott el a Körösladány, Rajsli vezette a labdát középen, amit lepasszolt Talpallónak, de a támadó kísérlete (szerencsénkre) messze elkerülte a kaput.
A második játékrészben is először előttünk adódott ziccer, Tarcson Ákos gyűjtötte be Zsigmond Rajmund ívelését az alapvonalnál, a labdát le is gurította a középen érkező Benkő Lászlónak, aki centikkel a bal oldali kapufa mellé belsőzött.
Az 56. percben a csereként beálló Simon Szabolcs kapáslövését fogta Kertész Dánie,majd nyolc perccel később Benkő László próbálkozott, szintén kapásból (csak jobb lábbal), az ő kísérlete mellément.
A kimaradt lehetőségekért azért is volt kár, mert a 73. percben betalált, s egyúttal megszerezte a vezetést a vendégegyüttes: Malkócs Marcell futott el a jobb szélen, majd középre passzolt az érkező Krajcsó Krisztiánnak, aki szabadon gurított a jobb alsóba (0–1).
Három minutummal a rendes játékidő vége előtt ismét lövéssel próbálkozott Simon Szabolcs és ezúttal már nem hibázott, Kertész kapus is tehetetlennek bizonyult (1–1). A kései egyenlítés sajnos azonban nem ért pontot, ugyanis Malkócs Marcell a hosszabbítás első percében ismét megszerezte a Körösladánynak a vezetést, a gólja pedig a vendégek győzelmét jelentette.
Kurucsai Milán: – Tudtuk, hogy egy jó játékosokból álló, masszív csapat érkezik hozzánk. Sokat volt nálunk a labda, át is engedték a vendégek a kezdeményezést, de a támadóharmadban nem voltunk hatékonyak, míg a Körösladány veszélyes kontrákat vezetett. A rutintalanság miatt kaptunk gólt az utolsó pillanatban, meg kell tanulniuk a fiatal játékosoknak, ez is az útjuk része, hogy miként kell az ilyen mérkőzéseket lezárni.
NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 10. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–KÖRÖSLADÁNYI MSK 1–2 (0–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Papp Á. (Kulman, Bizderi)
G: Simon Sz. (87.) ill. Krajcsó (73.), Malkócs (90.)
Honvéd: Gyetván – Nagy Z., Kálnoki-Kis, Zsigmond (Tóth L., 86.), Kaczvinszki – Menyhárt, Pintér M., Polák (Palócz, 86.) – Benkő (Babulják, 77.), Hancz (Simon Sz., 55.), Tarcson
Vezetőedző: Kurucsai Milán
Körösladány: Kertész – Papp Zs., Raducu, Wéber, Bakk – Zelenyánszki, Ruzsa – Rajsli (Sztankó 68.), Talpalló (Krajcsó 68.), Malkócs – Farkas (Jánovszki, a szünetben)
Vezetőedző: Ekker Attila



.jpg)
.jpg)

