Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A végén jött a siker

A végén jött a siker

Akadémia

Megjelenés: 2022. 04. 17. 22:43Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Második csapatunk a meccs hajrájában fordított az ESMTK ellen

Tizennégy nap alatt ötödik mérkőzését játszotta le második csapatunk, ezúttal az ESMTK vendégei voltunk Pesterzsébeten. A lelátón helyet foglalt első együttesünk vezetőedzője, Nebojsa Vignjevic és Djordje Kamber asszisztensedző is.

Az őszi meccsből kiindulva nehéz találkozóra számíthattunk, hiszen októberben hiába szerezték meg a vezetést a mieink, végül fordítani tudtak a pesterzsébetiek. Most sem volt könnyű dolguk a kispestieknek, többek közt a vehemens hazai szurkolók miatt, akik szinte levegővétel nélkül biztatták csapatukat.

Ennek ellenére jobban kezdtük a találkozót, főleg a széleken próbáltuk meg feltörni ellenfelünk védelmét. Az egyik ilyen alkalommal a hetedik percben Kárász Simon húzott el az oldalvonal mellett, beadását Jeszenszky Ádám ütötte ki Kerezsi Zalán elé, akinek lövésébe Aranyos Mózes vetődött bele.

A tizedik perctől beszorultunk a kapunk elé, azonban veszélyes lehetőséget nem tudott kidolgozni az ESMTK, egészen a 20. percig, amikor Molnár János tekerése csattant a kapufán. Tizenegy perccel később Molnár János vitte el a bal szélen a labdát, középen Horváth Leventét találta meg, akinek Kárászon megpattanó lövése a felső lécről jutott a hálónkba. Nem csökkent a hazaiak nyomása, hét perccel később Papp György az alapvonal mellől gurította le a labdát Fekete Máténak, Dúzs Gellértnek lábbal kellett védeni, a kipattanónál ismét Molnár János próbálkozhatott, kísérlete azonban fölé szállt.

A félidő végén mentünk az egyenlítésért, Májer Milán előtt adódott két lehetőség is, sajnos gól nem született egyikből sem. A szünetben Simon Miklós változtatott, Irimiás Gergő lépett pályára Dejan Drazic helyére, a személyi illetve taktikai váltásnak köszönhetően pedig ismét dominálni tudtak a mieink.

Az 58. percben Májer szabadrúgása vágódott a felső lécre, a kipattanó végül Keresztes Noelhez került, akinek lövése nem sokkal ment fölé. Két perccel később újabb pontrúgásból alakult ki lehetőségünk, a visszafejelt labda Baráth Botondhoz került, aki a kapura tört volna, azonban szabálytalankodtak vele szemben, Altorjay játékvezető pedig büntetőt ítélt. Sajnos (ekkor még) nem jött össze az egyenlítés, Keresztes tizenegyesét Jeszenszky hárította.

A második játékrészben is volt egy olyan periódusa a meccsnek, amikor az ESMTK alakított ki helyzeteket, előbb Fekete kísérletét Dúzs védte, majd Molnár János próbálkozása kerülte el a kapunkat.

Jött azonban a hajrá és a kispestiek nem tettek le a pontszerzésről, Njamculovic beadását Túri fejelte Irimiás Gergő elé, aki a szerdai, FTC elleni találatához hasonló helyről próbálkozott, Jeszenszky azonban ismét védeni tudott.

A 87. percben viszont már tehetetlen volt a pesterzsébetiek kapuvédője, Szűcs Tamás kapott labdát nagyjából 30 méterre a kaputól, rávezette a védelemre, majd passzolt üres területbe Kerezsinek, aki a kapu jobb oldalába lőtt, ezzel pedig megszerezte az egyenlítő találatot.

A gól után hajtottak tovább a mieink a győzelemért, ami végül össze is jött: Nagy Gergőt buktatták a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig ismét tizenegyest ítélt a javunkra. A labda mögé ezúttal Feledy Balázs állt, aki nem hibázott és a rendes játékidő utolsó percében megszerezte a vezetést és győzelmet a Honvéd II számára.

Megismétlődött tehát az őszi találkozó forgatókönyve, a hazai csapat szerzett vezetést, ám végül 2–1-re a vendégek győztek. Második csapatunk diadallal zárta le a sűrű időszakot, melyet mindenképpen sikeresnek tekinthetünk, hiszen öt meccsből négyet megnyertek a mieink. 

Legközelebb következő vasárnap lép pályára Simon Miklós együttese, akkor a Gerjen látogat majd Kispestre.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 31. FORDULÓ

ESMTK–BUDAPEST HONVÉD FC II 1–2 (1–0)

ESMTK Stadion

V: Altorjay Áron (Vrabovszki P., Varga L.)

G: Horváth L. (30.) ill. Kerezsi (87.), Feledy (90. – tizenegyesből)

ESMTK: Jeszenszky – Molnár R., Túri, Aranyos (Tóbiás, 63.), Száhl – Soós, Kovács B. – Papp Gy. (Gábor L., 63.), Fekete M., Molnár J. – Horváth L. (Lucz, 63.)

Vezetőedző: Turi Zoltán

Honvéd II: Dúzs – Kárász (Njamculovic, 75.), Szabó T., Baráth, Benczenleitner – Nyitrai, Nagy G. – Drazic (Irimiás, a szünetben), Keresztes (Feledy, 80.), Májer (Szűcs T., 75.) – Kerezsi (Nagy S., 90+2.)

Vezetőedző: Simon Miklós

Simon Miklós: – Jó felfogásban és mentalitásban kezdtük a meccset, de azt éreztem, hogy kicsit „fogatlan oroszlánok” vagyunk. Domináltunk, eljutottunk a támadózónáig, de ott elfogyott a türelem és ezáltal szép lassan felhoztuk ellenfelünket. Felénk kerekedtek, helyzeteket dolgoztak ki, gólt is rúgtak. A szünetben váltottunk, ami jól sikerült, tovább is mi voltunk fölényben és lehetőségeket alakítottunk ki. Sajnálom a kihagyott tizenegyest, viszont örülök annak, hogy többen remek teljesítménnyel járultak hozzá a győzelemhez.

2022. 04. 17. 22:43Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia