Három mérkőzést játszott Olaszországban U17-es korosztályunk a Trofeo Nereo Rocco felkészülési tornán, a Bene Ferenc vezette fiatalok olasz ellenfelekkel mérhették össze erejüket. Első párharcukon a Fiorentina volt az ellenfél, ahol 4–0-ra nyertek a violák.
A második találkozón a számunkra kedves Viareggiotól 30 kilométerre fekvő luccai Tau Calcio következett. A meccsen 2–1-es vereséget szenvedtünk, a toszkánok az első félidőben vezetést szereztek, Oros-Kovács Benedek pedig hiába egyenlített a 47. percben, végül pont nélkül maradtunk.
Az utolsó párharc alkalmával az Empolival kerültünk szembe, itt is egygólos hátránnyal mentünk a szünetre, de a második félidőben háromszor is bevettük ellenfelünk kapuját, hála Oros-Kovács Benedek duplájának és Kovács Bence találatának. Az olaszok azonban két találatot szereztek a folytatásban, így 3–3-as döntetlen született.
Bene Ferenc: – Több mint három évtizedes hagyománnyal rendelkező rangos tornán vehettünk részt, ahol olyan csapatok is képviselték magukat, mint a Roma, a Fiorentina, a Napoli, vagy az Empoli. Sokkal nagyobb iramú, és a játékosoktól gyorsabb gondolkodást igénylő mérkőzéseket játszottunk, ezek az itthon megszokottnál nagyobb igénybevételt jelentettek a futballistáinknak. Örömöt jelentett számomra, hogy egyre jobban alkalmazkodtak labdarúgóink a topfutball tempójához, saját bőrükön tapasztalhatták, hogy mekkora koncentrációt és erőfeszítést igényelnek a nemzetközi mérkőzések. Összességében nagyon boldog vagyok, hogy hozzáállásban és akaraterőben nem tapasztaltam gyengeséget, sőt a torna végére igazi csapattá érett a társaság!
TROFEO NEREO ROCCO, U17-ES NEMZETKÖZI TORNA
Trieszt, Olaszország
BUDAPEST HONVÉD-MFA–ACF FIORENTINA (olasz) 0–4
BUDAPEST HONVÉD-MFA–TAU CALCIO (olasz) 1–2
G: Oros-Kovács (47.)
BUDAPEST HONVÉD-MFA–EMPOLI FC (olasz) 3–3
G: Oros-Kovács (48., 64.), Kovács B. (52.)






 (1920 x 900 képpont) (22).jpg)