Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„A szurkolók tolnak minket előre!”

„A szurkolók tolnak minket előre!”

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Baráth Botond jó mérkőzésre számít a PAFC otthonában

Felcsúton játszik hétközi meccset a Budapest Honvéd szerda délután, ahol az OTP Bank Liga 1. fordulójából épp a koronavírus-járvány miatt elhalasztott mérkőzést pótolják a kispestiek. A rangadó előtt Baráth Botond elárulta, az elmúlt időszakban egy új stratégiai elemet kellett hozzáadni a mérkőzésre történő felkészüléshez.

„Eddig is odafigyeltünk a járvány elleni védekezésre, most viszont fokozottan próbálunk egészségesek maradni – mondta Baráth Botond, aki kiemelte, mindenki igyekszik a lehető legkörültekintőbben eljárni az egészségügyi protokollokat illetően, s felelősségteljesen igyekszik átvészelni a csapatot sújtó járványhelyzetet. – Még mindig sok a hiányzónk, ami azt is jelenti, hogy a Mezőkövesd elleni meccshez hasonlóan Felcsúton is sok fiatal akadémista lesz a csapatban. Ezt a kialakult helyzetet velük együtt kell megoldanunk, megkapták a lehetőséget, hogy megmutassák, lehet velük számolni az NB I-es keretben és szerintem be is bizonyítják majd, hogy ide valóak.”

A nyáron visszatérő védőnk azt is hozzátette, a járványhelyzet miatti bizonytalanság sok szempontból nehezíti a felkészülést egy-egy találkozóra, hiszen nem tudni pontosan, ellenfelünk milyen kerettel áll fel a mérkőzésre, ám minden helyzetben a maximumra törekszik a csapat.

„A felcsútiak játékstílusát jellemzi, hogy folyamatosan járatják a labdát, próbálják nem előrerúgdosni, hanem inkább megjátszani azt – mondta aktuális ellenfelünkről Baráth Botond. – Számunkra az lehet a kulcs, ha az előző találkozókhoz hasonlóan biztosan tudunk védekezni és abból kontratámadásokat indítani, vagy a meccs vége felé kombinatív játékkal megbontani őket, ha úgy hozza a helyzet.”

A találkozóra már elővételben elfogyott az összes belépő a vendégszektorba, a 28 esztendős játékosunk szerint pedig a szurkolóink által varázsolt hangulatból mindig erőt meríthet a csapat.

„A PAFC ellen mindig presztízsmeccset játszunk, ezúttal is egy jó mérkőzésre számítok – mondta az összecsapásról Baráth Botond. – Biztos vagyok benne, hogy bármennyien is lesznek a stadionban, a szurkolóink az utolsó percig buzdítanak és tolnak majd bennünket előre!”

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub