„Öcsi bácsi” – így hívta őt a nemzet, és így maradt meg a szívünkben. Pályafutása a Kispesti AC-ben, majd a Budapest Honvédban teljesedett ki, ahol a szintén világklasszis Bozsik Józseffel együtt futballozva ötször vezette bajnoki címig a Bp. Honvédot.
Válogatottbeli társaival a világ legjobb csapatai közé emelte a magyar labdarúgást. A „Mighty Magyars”, az Aranycsapat szimbóluma volt – csapatkapitányként, vezérként és példaképként.
1952-ben olimpiai bajnok, 1953-ban a londoni 6:3-as győzelem egyik hőse, 1954-ben világbajnoki ezüstérmes, majd a forradalom után Spanyolországban, a Real Madridban bajnoki címek, BEK-győzelmek, és gólok százaival írt újabb fejezetet a futball történetében.
Visszavonulása után edzőként is megállta a helyét, Ausztráliától Görögországig, Spanyolországtól Chileig mindenütt tisztelettel emlegették nevét. 1992-ben hazatért Magyarországra, és életének utolsó éveiben már nemcsak sportemberként, hanem nemzeti ikonként, a magyarság egyik legnagyobb jelképének számított.
Ma, halálának évfordulóján nemcsak a játékosra emlékezünk, hanem az emberre is, aki mindig segített a rászorulóknak.
Aki látta játszani, sosem felejti. Aki csak hallott róla, az is tudja: ilyen tehetség ritkán születik.
Nyugodj békében, Öcsi bácsi!
