Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A lényeg a három pont!

A lényeg a három pont!

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 04. 09. 19:10Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Küzdelmes meccsen, nagy nyomás alatt tudtunk nyerni a Vasas otthonában

Hogy jó meccs volt-e?
Ezt túlzás lenne állítani.

Hogy létfontosságú győzelmet arattunk?
Ez nem is lehet kérdés!

A Vasas otthonában léptünk pályára Húsvétvasárnap, s a találkozó előtt négy pontra voltunk a bentmaradást jelentő pozíciótól, és mindenki tisztában volt azzal, hogy amennyiben nem győzünk, akkor óriási hátrányba kerülünk (nemcsak pontszámban, mentálisan is) az első osztályú tagságért vívott csatában. S éppen ezért egy pillanatra sem foglalkozhattunk azzal, hogy a piros-kékek hogy állnak a tabellán, valahogy ki kellett harcolni a három pontot.

Ezért sokat tehetett Eördögh András is, aki kezdőként debütált az OTP Bank Ligában (érdekesség, a februári Vasas elleni kupanyolcaddöntő volt az első tétmeccse az NB I-es csapatban), és mindenféle megilletődöttség nélkül, bátran, higgadtan futballozott.

Nem láthattunk jó meccset az Illovszky Rudolf Stadionban, sok hibával játszottak a csapatok, úgy tűnt, hogy a tét vagy éppen a nehéz helyzet béklyókat rakott a lábakra, így sokat bosszankodhattak a nézők a rossz passzok, az elhibázott támadások miatt. A legnagyobb helyzet a Vasas előtt adódott, Szilágyi Szabolcs ziccerére azonban remek ütemben jött ki a kapujából Dúzs Gellért, a támadó megpróbálta megtolni a labdát, a visszafutó Eördögh András azonban szerelni tudott.

A piros-kékek a térfélcsere után is veszélyeztettek, Holender Filip találta el a felső lécet, ezt a két nagy lehetőséget azonban azonban jól zárt a védelmünk, nem igazán jutottak el a hazaiak a kapunkig. Eközben a mi támadásaink során a szünetben beálló Jairo Samperiónak volt egy veszélyes lövése közelről, illetve egy szabadrúgása távolabbról, Uram János viszont mindkét a helyén volt.

Úgy tűnt, hogy gól nélkül ér véget a találkozó, amikor a rendkívül agilisan beszálló Keresztes Noel (mellé tartó) lövése Iyinbor Patrick lábáról Nenad Lukic elé került, ő pedig lecsapott a labdára és a léc alá lőtte a győztes gólunkat!

Most ez volt a legfontosabb és küzdeni kell tovább a bennmaradásért, függetlenül attól, hogy a sereghajtó Vasas vagy a listavezető Ferencváros vendégeként szerepelünk.

OTP BANK LIGA, 2022/2023, 26. FORDULÓ
VASAS FC–BUDAPEST HONVÉD FC 0–1 (0–0)
Illovszky Rudolf Stadion, 1984 néző

V: Berke Balázs (Becséri G., Berényi Á.)
G: Lukic (85.)

Vasas: Uram – Szivacski (Zimonyi, 88.), Otigba, Inyibor, Silye – Hinora (Hidi M, 88.), Urblík (Hidi P., 67.), Berecz, Szilágyi Sz. (Cipf, 54.) – Novothny (Balogh N., 67.), Holender
Megbízott edző: Desits Szilárd

Honvéd: Dúzs – Lovric, Prenga, Capan – Eördögh (Jónsson, 83.), Mitrovic (Cirkovic, 90.), Gomis (Keresztes, 68.), Tamás K. – Plakushchenko (Samperio, a szünetben) – Lukic, Domingues (Ennin, 83.)
Vezetőedző: Dean Klafuric

2023. 04. 09. 19:10Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub