Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
"A legnehezebb pillanatokban sem adtuk fel" – Mindhárom utánpótlás csapatunk továbbment a Magyar Kupában

"A legnehezebb pillanatokban sem adtuk fel" – Mindhárom utánpótlás csapatunk továbbment a Magyar Kupában

Akadémia

Megjelenés: 2024. 12. 10. 11:48Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Drámai mérkőzéseken jutottak tovább csapataink a kupasorozatokban, a bajnokságban U14-es együttesünk relatíve sima vereséget szenvedett.

U14, MLSZ Országos U14 Kiemelt bajnokság:

MTK Budapest – Budapest Honvéd FC 6-1 (2-1)

Gólszerzők: Gál (13.), Malomsoki (31., 56.), Dunca (48., 53.), Németh (77.) illetve, Józsa (27.)

Szamosi Tamás értékelése: A mérkőzésen az eddig veretlen MTK csapata volt az ellenfelünk. Az első 25 percben sikerült meglepnünk az ellenfelet, három komoly lehetőségünk volt az első játékrész elején, sajnos ezeket elhibáztuk, rossz döntéseket hoztunk a befejezéseknél. Védekezésben stabilak voltunk, jól zártuk az üres területeket és a párharcokból is jól jöttünk ki, az ebből a megszerzett labdákból jól tudtunk indulni. Labdabirtoklásban az MTK dominánsabb volt, de nem igazán találták a megoldást ellenünk. A második félidő nagy csalódás számunkra, elsősorban néhány játékos hozzáállása nem volt elfogadható, ami nagy tanulság a jövőre nézve. Összességében egy magas szinten játszó ellenfél ellen szenvedtünk vereséget, aki kihasználta egyéni hibáinkat így megérdemelten nyerte meg a találkozót. Sokat tanultunk a mérkőzésből, hasznos tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak.


U16, MLSZ Országos U16 Kupa, 4. forduló

Budapest Honvéd FC – MTK Budapest 1-0 (0-0)

Gólszerző: Bokor (92.)

Petrók Viktor értékelése: Mindkét csapat próbált kezdeményezően játszani, ez periódusonként részünkről átcsapott kapkodásba, viszont az átmenetekre jól reagáltunk. A mérkőzés utolsó szakaszában sokat tettünk azért, hogy a rendes játékidőben eldöntsük a továbbjutást, amihez gratulálok a csapatnak!


U17, MLSZ Országos U17 Kupa, 4. forduló

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Budapest Honvéd FC 0-2 (0-1)

Gólszerzők: Kovács (25.), Somogyi (79.)

Bogdánfi Márton értékelése: Egy élvezetes, jó meccset játszottunk a Szegeddel akik szervezetten védekeztek, azt kaptuk amit vártunk. Sikerült kétszer is feltörnünk őket , megérdemelten nyertünk és jutottunk tovább.


MLSZ Országos U19 Kupa, 4. forduló

Gyirmót SE Győr – Budapest Honvéd FC 1-1 (0-0), büntetőkkel: 5-6

Gólszerzők: Szecsődi (109.) illetve, Kis (119.)

Takács László értékelése: A tavalyi U17-es Magyar Kupa-győzteséhez látogattunk a legjobb 8 közé jutásért, akik másfél éve nem kaptak ki, idén 100 százalékos mérleggel vezetik a bajnokságukat. Keményen megdolgoztunk ezért a továbbjutásért, a legnehezebb pillanatokban sem adtuk fel és ennek végül meglett az eredménye. Tapasztalatszerzésnek is kiváló volt, hiszen ritkán játszanak a játékosok 120 perces meccset, büntetőrúgással a végén.






2024. 12. 10. 11:48Akadémia

Kapcsolódó hírek

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U17-es válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozat első szakaszában Észak-Macedónia, Törökország és San Marino ellen lép pályára.

2026. 10. 24. | Akadémia