Miközben utánpótlás-játékosaink épp a megérdemelt nyári vakációjukat töltik, korosztályos csapataink vezetőedzőit arra kértük, hogy értékeljék a mögöttünk álló, 2021/2022-es szezont. Akadémiai együtteseink közül először az U19-eseket vesszük górcső alá, akik, Pinezits Máté vezetőedző szerint, óriási akaraterőről tettek tanúbizonyságot az idény során.
„Tartalmilag és formailag jól teljesítettünk, ahová mentünk gyakorlatilag rászolgáltunk az ellenfelek, a nézők és a szakemberek elismerésére – kezdte értékelését Pinezits Máté. – Ez természetesen jó érzés és pozitív visszaigazolás is volt egyben, ugyanakkor az eredményességet tekintve van hiányérzetem, hiszen mégiscsak a Honvéd címerrel a szívünk felett futunk ki minden mérkőzésre. Ettől függetlenül két mérkőzést leszámítva egész tavasszal megfelelően teljesített a csapat, a srácokkal beszélgetve talán eddigi pályafutásuk egyik, ha nem leghasznosabb szezonján vannak túl. Eddig nagyrészt azt az oldalát élték át a focinak, hogy saját korosztályukban, sok kiemelkedő képességű játékos közül, ha éppen ketten-hárman formán kívül játszanak, az is belefér, majd más eldönti a meccseket. Viszont idén nagyrészt az idősebbek ellen tapasztaltak és hála Istennek a második csapatban lévő sok feljátszás miatt más élmények és impulzusok érték őket. Bátran mondhatom, hogy sikerült olyan üzenetekkel és értékekkel gazdagodniuk, amelyek segíteni fogják őket a későbbi pályafutásukban.“
Bár az eredmények tekintetében maradt hiányérzet edzőnkben, ahogyan a bajnoki rajt előtt is elmondta, a célokat tekintve nem a helyezés élvez elsőbbséget ebben a korosztályban, hanem az, hogy akárcsak az előző szezonban, minél több játékost tudjanak az első és második csapat számára kinevelni.
„Egyénileg prioritás volt, hogy minden játékos olyan ütemben fejlődjön, hogy akár korosztályt lépve, akár a saját csapatában, de kihívás elé legyen állítva – mondta Pinezits Máté. – Örülök, hogy sok játékost tudtunk kiemelni a fiatalabb korosztályból és annak is, hogy a második csapatba tudtunk annyi srácot adni, hogy a keretét 1-2 kivételtől eltekintve azok a játékosok alkossák, akik U19-es korúak. Ehhez a kollégákkal való jó együttműködés elengedhetetlen volt. Csapatszinten, ahogy már feljebb említettem, eredményesség szempontjából van hiányérzetem, gyakorlatilag egy olyan szombathelyi meccsel maradtunk le a dobogóról, ami nekünk állt. Ha a mutatott teljesítményt nézem, mindenkeppen rászolgáltak volna a srácok.“
A kiemelt csoport 6. helyén záró akadémistáink több emlékezetes sikert is arattak a szezon során, Pinezits Máté ezek közül is kiemelte a téli, Cverna Zvezda elleni játékot, valamint az utolsó bajnoki mérkőzésen nyújtott teljesítményt, azt az óriási érzelmi töltetet, amivel pályára lépett a csapat Felcsúton. A vezetőedző szerint ez mind-mind olyan emlék, amire szívesen gondol majd vissza, ugyanakkor a megszerzett tapasztalatok tekintetében nem csupán a győztes meccsekre tekint vissza örömmel.
„Számomra a legkedvesebb mégis az az időszak, amikor hullámvölgybe kerültünk a tavasz közepén – árulta el a szakember. – Engem úgy neveltek, hogy a nehézségek közepette mutatkozik meg igazán, ki, milyen jellem és ha tudod, hogy jó, amit csinálsz, akkor is kitartónak kell lenned, amikor mindenki más már lehet, más utat választana. Óriási büszkeség, hogy a srácok ezekből mind jelesre vizsgáztak. Makacsok, állhatatosak voltak és bármennyi nehézség is érte őket, megalkuvás nélkül hittek magukban és abban, amit csinálnak. A kollégám, Märtz Márk mondta egyik edzés után, hogy olyanok a rezgések a játékosok között, hogy legszívesebben beköltözne hozzájuk pár napra. Ha visszagondolok erre az időszakra, sokszor még most is kiráz a hideg.“
A következő szezonnak pedig már ezzel a temérdek tapasztalattal vághatnak neki a játékosok, előbb azonban a nyári pihenésé a főszerep, amely Pinezits Máté szerint már megalapozza a felkészülését a csapatnak.
„A fejlődés egyik legfontosabb szegmense a pihenés, töltődés, szóval ilyenkor megerősítjük bennük, hogy használják ki bátran ezt az időszakot. Akinek komoly céljai vannak és igazán szereti ezt a sportágat, az úgysem bírja ki a labda nélkül.“
A BUDAPEST HONVÉD-MFA SZEREPLÉSE AZ U19-ES KIEMELT BAJNOKSÁG 2021/2022-ES SZEZONJÁBAN
25 mérkőzés
10 győzelem
5 döntetlen
10 vereség
39 lőtt gól
41 kapott gól
Házi gólkirály: Fábiánkovits István, 6






