Első (idei) meccs az első csapatban, első gól, első sokk.
A Vasas elleni edzőmeccs 106. percében küldte pályára Horváth Ferenc Kerezsi Zalánt, aki nem tétlenkedett a neki rendelt a negyedórában: egy perccel a lefújás előtt megszerezte a Budapest Honvéd aznapi hetedik, saját maga első gólját az NB I-es csapatban.
„Nyilván támadóként mindig az a célom, hogy betaláljak, de nem gondoltam volna, hogy ez az első 15 perc játéklehetőség alatt már össze is jön – mondta fülig érő mosollyal Kerezsi Zalán. – Buba (Boubacar Traoré – a szerk.) tolta meg a labdát a szélen, és a beadását sikerült bepasszolnom. Abban a pillanatban le is sokkoltam kicsit, nagyon boldoggá tett az első gólom a felnőttcsapatban, azóta is nagyon vidám vagyok.”
A (még másfél hétig) 17 esztendős játékos természetesen megkapta utólag a gratulációkat a csapattársaitól és a stábtagoktól is, de a kispadon ülők – játékosok és edzők egyaránt – már a mérkőzés alatt is jó érzékkel instruálták tehetségünket.
„Nekünk, fiataloknak rengeteget segítenek a többiek az egész felkészülés alatt, ez megkönnyíti mindennapokat is – árulta el a csapat összetartó erejéről Kerezsi Zalán, aki tavaly ősszel mutatkozott be az NB I-ben. – Mondjuk mondták rögtön, hogy drága lesz ez az első gól, mert süteményt kell vinnem nekik, de tényleg nagyon segítőkészek. Összességében is remek a légkör a csapaton belül, bár azt mondják edzőmeccseken nem az eredmény számít, azért az érződik, hogy az öltözői hangulatnak jót tett ez a három győzelem. Fontos is, hogy ebben a pozitív szellemben menjünk neki a bajnokságnak!”
Három győzelem után újabb felkészülési találkozó vár a Honvédra, ráadásul talán az eddigieknél keményebb ellenféllel csap össze csapatunk, hiszen a szlovák első osztályú FKF Szered együttese érkezik Kispestre. Kerezsi Zalánnak sem lesz egyszerű felvennie velük a harcot, hiszen végigjátszotta második csapatunkkal a teljes szezont, így a keret többi tagjához képest nagyjából három héttel rövidebb volt a nyári szünete.
„Nem mondom, hogy nem vagyok fáradt, de ez a tudat, hogy az első kerettel készülhetek, mindent felülmúl. Szeretném folytatni az utamat, és a jó játék mellett a lehető legtöbb góllal és gólpasszal segíteni a csapatot – mondta elszántan Kerezsi Zalán, majd kitért a szerdai találkozóra is. – Nem számítok könnyű mérkőzésre, hiszen első osztályú, nemzetközi riválissal nézünk szembe. Edzőmeccsen viszont még inkább a saját játékunkra törekszünk, mindegy ki az ellenfél, ugyanazt szeretnénk játszani a Szered ellen is, mint mondjuk az Ajkával szemben. Az a fontos, hogy a taktikánk minden játékhelyzetben jól működjön, ennek kidolgozásához pedig remek lehetőséget adnak ezek a felkészülési találkozók.”





