Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A kispesti szív

A kispesti szív

Klub

Megjelenés: 2021. 03. 10. 18:17Olvasási idő: 7 perc

Interjú – Nagy Gergő már a fél életét a Honvédnál töltötte, és még ki tudja, hol a vége

A Kisvárda ellen játszotta a 200. NB I-es meccsét (a Honvéd színeiben) Nagy Gergő, akivel a jubileum kapcsán beszélgettünk a mérföldkövekről, sikerekről, nehézségekről, a kispesti életútról, családról, szívről és a vele összefonódó hűségről is.

Van olyan lista a futballban, amelyen a 28. hely is dicsőség?

Persze, hogy van!

Például az, hogy a Honvéd történelmében te vagy a 28. játékos, aki eljutott legalább 200 NB I-es meccsig?

Bizony, azért ez nem rossz adat. Bár ez is csak egy szám, de rendkívül megtisztelő. A 200 is szép és az is, hogy én vagyok a 28., főleg, ha végignézzük, hogy hány mérkőzést játszott a történelem során a Honvéd és milyen futballisták léptek pályára piros-feketében.

Tudod, hogy kik lehetnek előtted?

Bozsik, Puskás.

Meg is van az első kettő.

És többek mellett a mostani keretből is tudok mondani kettőt, hiszen Hidi Patrik és Ivan Lovric is eljutott már kétszázig.

Említetted, hogy ez is csak egy adat: mennyire fontosak neked a számok?

Jobban nézne ki, ha a 200 mérkőzés mellett lenne 100 gólom és 100 gólpasszom. Komolyabbra fordítva a szót, azt szokták mondani, ha van legalább 50, vagy 100 NB I-es meccsed, akkor vagy igazából első osztályú futballista. Sokaknak van egy-két, vagy éppen tíz-tizenkét meccse, idézőjelesen mondhatjuk, hogy ők ezt „ajándékba” kapták, de azért eljutni kétszázig, az egy olyan szám, amit már nem kell megmagyarázni. Viszont hozzátenném, hogy vannak nagy öregek a csapatban, Djordje Kamber már 350 NB I-es meccs felett jár (a Honvéd színeiben túl van a 160. meccsén – a szerk.), ebből a szempontból meg nem tartom olyan nagy dolognak, még ha jól is néz ki, hogy 28 évesen van 200 meccsem. Bevallom, sose tartottam számon pontosan a meccseimet, ha kérdezték, hol tartok, akkor felmentem az irodába és megkérdeztem a krónikásunkat, Kaszás Kálmánt, vagy éppen szóltak, hogy kerek számhoz közeledem. Sőt, azt is tudom, hogy mennyi kihagyás volt a karrieremben, szóval még több is lehetne, azt gondoltam, kicsit hamarabb jön el ez a jubileum. Természetesen büszkeség, de nem kerítek neki olyan nagy feneket, főleg, mivel a mérkőzés sem sikerült úgy, ahogy szerettük volna.

Emlékszel az elsőre?

Naná! 2010 november 26., a Vasas ellen.

Eredmény?

Nulla nulla.

És az első, amelyiken kezdő voltál?

A következő évben, a Ferencváros ellen, március elején, az volt a harmadik NB I-es meccsem.

18 sem voltál még, amikor debütáltál, majd abban szezonban máris lett 13 meccsed.

Igen, jól indultam, de aztán jött egy hosszú, majd’ másfél éves sérülés.


Végignézve a karriereden, jóból és nehézségből is bőven kijutott.

Valóban mindkettőben volt részem. Fiatalon sikerült bemutatkoznom az NB I-ben, és ha epizodistaként is, de végig lehetőséget kaptam 2011 tavaszán, megízlelhettem a felnőttfutball légkörét, ami azonban megterhelő is volt. Ahogy véget ért az NB I, az U19-es, illetve a tartalékcsapattal még tovább játszottunk, nagyjából akkor lett vége a szezonnak, amikor az első csapat már a következő idényt kezdte el, így kétszer három nap pihenő jutott csak nekünk. A testem pedig felmondta a szolgálatot. Sokan nem tudták, mi a baj, azt hitték, hogy nincs visszaút, és 13 meccses NB I-es játékos leszek. Szerencsére azonban vissza tudtam térni – amiért hálás vagyok azoknak, akik akkor is segítettek és mellettem álltak. Majdnem másfél év kihagyás után focizhattam újra. A combizmom szakadt le, és nem akart gyógyulni, végül Németországban találtak rá megoldást, ahol tavaly nyáron a sportsérvemet is műtötték. Érdekesség, akkor, illetve tavaly is Nagy Richárd barátom segített kijutni, mondhatjuk, hogy kétszer is visszahoztak a semmiből.

Amikor 17 évesen bemutatkoztál az NB I-ben, gondoltál arra, hogy további 199 meccs követi a Vasas ellenit?

Őszinte leszek, nem. Nyilván, gyerekként amikor elindul az ember az útján, mindig a legtöbbre, a legnagyobbra vágyik, első osztály, külföld, nagy karrier, de akkor bele se gondol a számokba. Amikor az akadémiáról felkerültünk, majd egymás között beszélgettünk, akkor azért volt presztízse, hogy melyikünk hány meccsnél tart, de amikor ide igazoltam, nem ez volt a cél. Arra emlékszem, hogy amikor Lipcsei Péter, vagy Végh Zoltán már ötszáz felett járt, az bizony elgondolkodtatta az embert. Onnan nézve nem is tűnhet olyan soknak a 200, a másik oldalról viszont, ha belegondolok, hogy ahhoz több mint hat éven keresztül kell stabilan játszani, a háromszázhoz meg már tíz esztendőn keresztül, azért az nem egyszerű.


Mi kell ahhoz, hogy ez így összejöjjön?

A legfontosabb a szerencse, és emellé oda kell tenni azt, ami rajtad múlik. Hit, alázat, kitartás, no meg kerül bele némi lojalitás is. Persze, kell egy kis tudás, hogy ne dobjon ki a rendszer, de ha az akarat és a szív megvan, akkor jó úton jársz. Jöhetnek, mehetnek edzők, nekem is volt a tíz év alatt jó néhány, mégis mindig be tudtam kerülni a csapatba, vagy ott voltam a közelében. Pedig ha az ember elhagyja magát egy nehezebb időszakban, akkor könnyen elveszhet. Amennyiben a könnyebb utat választja, és mindenáron távozni akar, mondván akkor majd több lehetőséghez jut, vagy esetleg a másodosztályt választja, akkor nem jutunk el odáig, hogy kétszáz meccsről beszéljünk egy adott klubban. Erre is van példa, van, akinek jót tesz egy váltás, de vallom, ha valaki feladja a saját útját, mert nem akarja megmászni az előtte lévő bukkanót, annak könnyen kisiklik a karrierje.

Bár a szerencsét említetted először, téged ismerve, a szív központi szerepet játszik a pályafutásodban.

Ezt nem is tudnám tagadni, a szívben pedig ott vannak az előbb említett tulajdonságok is.

Horváth Ferenc említette, hogy korábbi klubjainál is szeretett volna a csapatában látni, ősszel pedig kevés lehetőséget kaptál az NB I-ben. Sose vetődött fel, hogy máshol tedd próbára magad?

Voltak időszakok, amikor közel kerültünk a szerződésem lejártához, akkor kellett gondolkozni azon, mi lesz, ha esetleg nem hosszabbítunk, ha nem tudunk megállapodni, de igazán komolyan sose jutottam el idáig, nem mondtam ki azt, hogy itt hagyom a Honvédot. Bár bevallom, ezen a télen felvetődött bennem, hiszen ősszel alig kaptam lehetőséget, az előző szezonom nem sikerült jól, az pedig nem lett volna szerencsés a karrierem szempontjából, ha úgymond két évem is elveszik. A folytatás persze nemcsak rajtam, a klubon is múlik, de szerencsére az utóbbi meccseken rendszeresen lehetőséget kaptam, azért dolgozom, hogy ez így is maradjon és számítsanak rám.

El tudod képzelni máshol magad?

Nem. Tizennegyedik éve vagyok a klub kötelékében, ez pontosan a fél életem. Viszont ahogy öregszem, egyre inkább a realitás talaján mozgok, és úgy is neveltek otthon, hogy minden eshetőséggel számolni kell. Mindig kell B- és C-terv az ember életében, de belül, a szívem mélyén nem tudom elképzelni, hogy máshol játsszak. A legutóbbi hosszabbítás kapcsán is úgy beszéltünk a szerződésről, a feltételekről, hogy alapvetően én már nem szeretnék váltani. Persze, ha jönne egy olyan külföldi ajánlat, ami a klub és az én érdekemet is szolgálja, akkor lehet megérné, de ha nem kell elmennem innen és Kispesten tölthetem a karrierem további részét, akkor sem leszek csalódott.


Több mint tíz éve volt az első NB I-es meccsed, van még tíz a pályafutásodban? És akkor a 400 meccs meg a ranglista második helye sem lenne elérhetetlen.

Jó felvetés (nevet). A mostani csapattársaim közül Djordje Kamber és Tomás Tujvel azok, akik majd’ tíz évvel idősebbek nálam, szoktam is nekik mondani, minden tiszteletem az övék. Amilyen elánnal, odaadással jönnek be és dolgoznak, még mindig úgy kelnek fel az ágyból, hogy imádják, amit csinálnak és ezt első osztályú szinten teszik, ez nagyon nagy dolog. Nem tudom, hogy a testem képes lesz-e erre, de a szívem szerint simán csinálnám még tíz évig. Láthatjuk viszont azt is, a közelmúlt neves játékosai közül többen is alsóbb osztályban fociznak már, nekem kell majd éreznem, hogy mit enged a testem, hol vannak a határaim.

Most mi van a fejedben a jövőt illetően? Vontál-e mérleget a 200. meccs után?

Nincsenek kitűzött meccsszámok, sokkal inkább címekben gondolkozom. Nyertem bajnokságot és Magyar Kupát, van bajnoki bronzérmem, szeretnék még érmeket gyűjteni, minél többet. Azon szoktam gondolkozni, hogy hány szezonnyi esélyem van még erre. Ha nagyon előre kell tekinteni, akkor a 35 a bűvös szám a fejemben, de korábbi csapattársam, Kemenes Szabolcs például 32 évesen hagyta abba, és már edzőként teljesedik ki, pedig ő kapus. Szóval nehéz megmondani, mit hoz a jövő.

Mondjuk, amilyen elánnal szoktad biztatni a társakat a kispadról, edzőként is el tudnánk majd képzelni.

Érdekes, öt éve azt mondtam, gyerekekkel szívesen foglalkoznék, azonban nincs affinitásom ahhoz, hogy a felnőttfociban edző legyek. Most viszont már egyre nyitottabb vagyok erre az irányra, elkezdtem figyelni a körülöttem lévő edzőket, hogyan viselkednek, reagálnak egyes szituációkra. De ez még tényleg a jövő zenéje, azt érzem, hogy nem a szívem, a testem mondja majd ki majd azt, hogy hol a vége.

Visszatérve a jubileumhoz, ha 2010. november 26-án azt mondják, neked, hogy 200 meccs, bajnoki cím és kupagyőzelem, akkor…

…gondolkodás nélkül aláírom. A Honvéd és a magyar futball helyzete sem volt olyan, hogy ezt biztosra vehettem volna.


Említettük a jó és nem olyan jó időszakokat. Ha éppen nehézségek adódtak a karrieredben, akkor ki, vagy mi nyújt(ott) segítséget?

Elsősorban a családomat említeném. Apu, anyu, a testvérem, ők végig mellettem voltak és vannak. Tizennégy évesen elkerültem otthonról, de napi kapcsolatban vagyunk, úgy neveltek, hogy mindig is sokat beszélgettünk. A fociedzéseimre is igaz volt ez, apukám az összeset végignézte, akkor is, ha nem engedték az edzők, ő megoldotta. Előfordult sokszor, hogy többet ültünk a kocsiban, mint amilyen hosszú volt az edzés, annyit beszélgettünk, elemeztünk. Sokszor visszagondolunk erre, felvetődött, hogy esetleg bizonyos helyzetekben másként kellett volna dönteni, de azt szoktam mondani, hogy minden így volt jó, ahogy történt, és az is biztos, hogy a családom nélkül nem jutottam volna el idáig. Mellettük ott van a párom, akivel több mint tíz éve együtt vagyok, már az első NB I-es meccsemnél is mellettem volt.

Akárhogy is nézzük, tényleg hűséges típus vagy.

Nehezen is tudom elképzelni a változást. Egy általános iskolába jártam, a középiskolát végig a Honvédnál jártam ki. Gyuláról Békéscsabára, majd Kispestre jöttem, és nem is váltottam többször csapatot, míg otthon ugyanott lakunk, ahol felnőttem. Eközben a párom három különböző általános iskolába járt, négy középiskolában fordult meg, el se tudom képzelni, hogy ez milyen lehet. Egy adott közeg volt, én ahhoz csatlakoztam, nekem mindig is volt némi félelmem, hogy egy-egy új helyen hogyan illeszkedek be. Igen, rám tényleg jellemző a lojalitás, otthon is ezt láttam.

A család és a párod mellett, ha jól tudom, a természet is fontos szerepet tölt be az életedben.

Olyannyira, hogy amikor legutóbbi szabadnapot kaptunk, akkor már mentünk is az erdőbe, Dorka, apu és a testvérem. Főleg a fájdalmas dolgokat próbálom a természetben feldolgozni, visszatölteni magamba az elveszített energiákat, hogy újult erővel folytassam a munkát.


Meg tudod fogalmazni, hogy mit adott neked a Honvéd, illetve a labdarúgás?

A fél életemet. Életstílust, életérzést, egy komplett életutat. Amikor nyaranta a nagyszüleimnél voltam, mamám mindig megkérdezte, hogy miből akarok megélni, ha nagy leszek, én pedig ráütöttem a lábaimra, hogy ebből a kettőből. Ha visszanézek, rengeteg gyerekkel, fiatallal nevelkedtem együtt, és nem sokan lettünk végül profik, ez legalább akkora dolog, mint a kétszáz meccs a Honvédban. Szóval a foci egy életet adott.

Ha nem is tartod számon folyamatosan a meccseidet, a kétszázadikra kapott mez és az üvegdíj hova kerül majd otthon?

Pont most fogunk költözni, eddig albérletben laktam, de a mez már most is kint van a falon. A díj a 150-es mellett van, a százast sajnos eltörtem, ezúton üzenem, hogy ha van rá mód, szeretnék kapni egy másikat. Emellett pedig mezgyűjteményem van a családi házban, a szobámban, amit azóta is megőriztek nekem a szüleim, és oda viszem a fontos mezeket. A bajnoki cím utáni mez, a kupagyőztes mez, az első meccs meze mind ott van. Aztán majd a költözésnél kiderül, hogy mi és hová kerül, az viszont biztos, hogy méltó helyet kapnak majd az ereklyék.


Kétszázasok kispesti klubja:

447 Bozsik József

350 Puskás Ferenc

342 Kozma Mihály

320 Nemes József

320 Tichy Lajos

318 Pál József

306 Bányai Nándor

291 Gyimesi László

284 Varga József

281 Bodonyi Béla

279 Nagy Antal

278 Komora Imre

265 Kocsis Lajos

261 Lukács Sándor

252 Pintér Sándor

247 Gujdár Sándor

242 Hidi Patrik


240 Marosi László

238 Plókai Attila

232 Dajka László

224 Garaba Imre

222 Budai II László

221 Babolcsay György, Ivan Lovric


220 Rákóczi László

204 Mészáros József

203 Olajkár I Károly

200 Nagy Gergő


2021. 03. 10. 18:17Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub