Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A kispesti fal

A kispesti fal

Klub

Megjelenés: 2023. 08. 18. 17:40Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Van még hely a fontos momentumok számára

„Tegyünk ki új képeket, új gondolatokat, építsük fel együtt a csapatot, az öltözőt, a közösséget“ – mondta még a felkészülés kezdetén Pinezits Máté, amit nem csak lózungként említett a szakvezetőnk: Jól mutatja ezt, hogy az edzőközpontban az öltözőbe vezető folyosó végére felkerült egy hatalmas piros-fekete oroszlán, míg a szertárral és a vezetőedzői irodában szemben pedig egy fotófalat hoztak létre az első csapat tagjai.

Ide elsőként a felkészülésről került fel néhány fotó, olyanok is, amelyek a nyári hetek nehezebb időszakaira (és azok leküzdésére) emlékeztetik a csapatot, de a gólöröm sem hiányozhat, sőt, ezen a falon kaptak helyet olyan képek, amelyeken a Kispest-tábor látható, továbbá azok a matricák, amelyeket a drukkereinktől kapott ajándékba a csapat.

„Érkezéskor, edzésre menet és utána is rendszeresen a falnál haladunk el, így mindig láthatjuk, hogy miért dolgozunk és látjuk a szurkolóinkat is, akik mindig ott állnak mögöttünk“ – hangsúlyozta Kálnoki-Kis Dávid.

A fotófalon pedig még rengeteg üres hely látható, s bízunk benne, hogy a szezon során emlékezetes felvételekkel bővül majd a kispesti fal, amelynek legújabb darabja az a kép lesz, amin éppen a hálóba vágódik Kovács Nikolasz lövése a Tiszakécske ellen.


2023. 08. 18. 17:40Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub