Kellemesen hűvös, őszies időben látogatott Kispestre a Bánk-Dalnoki LA együttese. Az NB III. Közép csoportjának 13. fordulójában második csapatunk a hatodik helyről várhatta a találkozót. Együttesünket az eltiltott Szamosi Tamás helyett Fűzfa Gergely irányította, míg vezetőedzőnk a lelátón foglalhatott helyet.
A mérkőzés első 10 perce kevés helyzetet hozott, nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, azonban a 12. percben Traoré ziccere megtörte a csöndet, de a vendégek kapusa, Zima bravúrral védte a jobb alsóba helyezett lövést.
Három perccel később aztán Józsa Marcell megszerezte a vendégeknek a vezetést egy kontrát követően, a jobb szélről beadott labdát fejelte védhetetlenül a léc alá, Gyetvánnak nem volt esélye elérni. A félidő középső szakasza jobbára mezőnyjátékkal telt, no meg egy kényszerű kispesti cserével, Feledy Balázst Zsigmond Rajmund váltotta.
A 45. percben Kulbachuk buktatta a kapunktól 30 méterre a vendégek támadóját, Haroniszt. A szabadrúgást Kócsa végezte el, aki bátran adott le egy távoli lövést, Gyetvánnak kellett nyújtózkodnia, hogy a lövést semlegesítse. Majdnem sikerült az egyenlítés az első játékrész hosszabbításában, a 45+1. percben Tarcson szerzett labdát és vitte szabadon a kapuig, a bal lábára cselezve el is húzta Zima mellett, de már nem tudott a kapuba találni, így 1–0-s vendégvezetéssel mehettünk a szünetre.
A második játékrészben is mi kezdtük el a veszélyes helyzetek kidolgozását, az 51. percben centik hiányoztak csupán a gólhoz, Kozma adta be a labdát a szögletzászló mellől, meg is találta Tarcson fejét, fiatal szélsőnknek sikerült veszélyesen belecsúsztatnia, de a labda a lécen pattant meg.
A 70. percig ugyan végig az ellenfél térfelén folyt a játék, de veszélyes helyzetre sokat kellett várni. Az Bank térfelének jobb sarkában szabálytalankodtak a vendégek, a pontrúgást Pilter végezte el, aki a tizenhatos sarkától tekerte kapura, de Zima leért a veszélyesen érkező lövésre.
A 75. percben Traoré kapott középen labdát, közel 25 méterről zúdította kapura a labdát, hórihorgas támadónk a kapu bal felső sarkát célozta meg, de a lövése végül a keresztléc fölött szállt el.
A fennmaradó időben kevés lehetőség adódott, a mienk inkább a helyzetek kidolgozásán ügyködtek, de lövésig nem jutottunk el, ezzel szemben a vendégek az előnyük megtartásán fáradoztak, mely sikerült is nekik, 1–0-ra nyerte tehát a bajnokit a Bánk.
Szamosi Tamás: – A mérkőzésen mindent felvonultattunk, ami egyébként nem jellemző erre a csapatra. Alázat, fegyelem és győzni akarás hiányzott a játékunkból, ezek nélkül nem lehet nyerni. Csalódás nekem ez az eredmény, de azért dolgozunk, hogy kijavítsuk a hibákat és együtt fejlődjünk.
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 2022/2023, 13. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–BÁNK-DALNOKI LA 0–1 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Kakuk Szabolcs (Molnár A., Bán K.)
G: Józsa (15.)
Honvéd II: Gyetván – Kozma, Petkovic, Feledy (Zsigmond, 31.), Kulbachuk (Fehér B., 60.), Tarcson (Pilter, 60.), Menyhárt (Polák, a szünetben), Pintér (Török K. 77.), Krajcsovics, Németh B., Traoré
Edző: Fűzfa Gergely
Bánk: Zima – Frey (Török Á., a szünetben), Farkas, Takács B., Sápi, Haronisz, Darabont, Szentpéteri (Nagy B., 82.), Józsa, Kócsa, Katona (Érczkövi, 90.)
Vezetőedző: Tábori Ákos



.jpg)


