Kettő nullás hátrányból egyenlítettünk a Csákvár elleni évzáró bajnokin, a találkozót követően így értékelt vezetőedzőnk, Csertői Aurél.
„Próbálom megfejteni, hogyan lehetséges, hogy ennyi arcát tudja mutatni a csapatunk. Óriási különbségek vannak a mérkőzések egyes periódusai között. Az ellenfél kétszer találta el a kapunkat és két gólt szerzett, s mindkét gólt óriási hiba előzte meg, rendre előfordulnak hibák, amit a riválisok ki is használnak, így futhatunk az eredmény után. Az, hogy ki tudtunk egyenlíteni, örvendetes, de kevés a győzelemhez, ahhoz több kell, s úgy néz ki, hogy egyelőre nem tudunk meccset nullára hozni. A második félidőben nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, rengeteg beadásunk volt, helyzet, tizenegyesgyanús helyzet, de nem is akarok ezzel foglalkozni, a csapatnak a többarcúságát szeretném megváltoztatni, hogy mindig a jobbik arcunkat tudjuk mutatni. Amit már láttunk is, azonban mindig akkor mutatjuk a jobbik arcunkat, amikor vészhelyzet van, de jó lenne ezt nulla nullánál is megtenni. A második félidőben agresszívabbak lettünk, a Csákvár tartotta az eredményt, mi mozgósítottunk mindent, kicsit változtattunk a felálláson is, rizikót vállaltunk. Óriási rizikót, mert teljesen nyitottan játszottunk szinte végig a második félidőben. Többen voltunk a kapu előtt, adódtak ebből lehetőséget, több tiszta fejesünk is volt, amit sajnos nem tudtunk gólra váltani.“





