A Magyar Futball Akadémián szeptembertől kezdve díjazzuk az adott hónap legjobb játékosait. Az utolsó őszi hónap legjobbja a felső szekció tehetségei közül Sebe Botond lett, míg az alsó szekcióból Varga Krisztián vehette át az elismerést.
A 17 éves Sebe Botond novemberben U19-es együttesünk PAFC elleni hazai sikeréből és második csapatunkban a PEAC idegenbeli legyőzéséből is kivette a részét, sőt, az ő góljával nyert az U18-as magyar válogatott Montenegróban! Fiatal hátvédünk ebben a szezonban mutatkozott be második együttesünkben, ahol összesen nyolc alkalommal lépett pályára, ebből négyszer ráadásul kezdőként számított rá Szamosi Tamás.
Az alsó szekcióban a mindössze 13 esztendős Varga Krisztián kapta a hónap legjobb játékosának járó címet, aki U14-es csapatunkban vitézkedett az ősszel. Ifjú reménységünk novemberben mind a négy mérkőzésén betalált, összesen hat alkalommal zörgette meg az ellenfél hálóját, így az Illés Akadémia, a Győr, a Vasas és az MTK sem úszta meg Varga-gól nélkül, utóbbi két együttes ellen ráadásul duplázni tudott. A tavaly nyár óta kispesti Varga Krisztián összesen tizennégy találkozón lépett pályára korosztályos csapatunkban, ezeken pedig 8 találatot jegyzett.
Akadémiánkon minden hónapban két elismerést adunk át, egyet az alsó (2007–2009 között születettek), illetve egyet a felső (2004–2006) szekció tehetségének – az MFA szakmai stábjának és vezetésének szavazata alapján.
(A két díjazottról hamarosan videós összeállítást is közlünk majd.)





