Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A hét szülöttjei: Katona Sándor és Szőcs János

A hét szülöttjei: Katona Sándor és Szőcs János

Klub

Megjelenés: 2026. 02. 16. 10:31Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

Születésnapok

Február 18.

— 93. születésnapját ünnepli Szőcs János, a Budapesti Honvéd egykori védője. 1958 és 1962 között erősítette a kispestieket, pályafutása során részese volt az 1959-es bajnoki bronzéremnek, valamint ugyanebben az évben a KK-győzelemnek is.

Február 19.

35 éves Pölöskei Zsolt, a Budapesti Honvéd egykori középpályása, aki 2017 és 2018 között viselte a piros-fekete mezt.

Február 21. 

— Ezen a napon lenne 83 éves Katona Sándor, a Budapesti Honvéd egykori balszélsője. 1961 és 1965 között erősítette a piros-fehéreket, ez idő alatt kétszeres bajnoki ezüstérmes lett, valamint 1964-ben a Magyar Népköztársasági Kupát is elhódította. Ugyanebben az évben pályafutása csúcsaként olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett.

— 30. születésnapját ünnepli Balogh Norbert. A támadó 2020 és 2021 között volt a Bp. Honvéd labdarúgója.

— 134 éve született Herbacsek Mihály, fakereskedő és építési vállalkozó, a Kispesti AC választmányi tagja, majd 1932-től társelnöke.

Elhunytak

Február 17.

45 éve hunyt el Szalay István, a Kispesti AC egykori védője. 1945 és 1947 között szerepelt a klub színeiben. 1947-ben bajnoki ezüstérmet szerzett a Kispesti AC-val.

Február 20.

— 17 éve tragikus körülmények között hunyt el Nota Gyula, aki 2000 és 2001 között védte a Kispest-HFC kapuját.

2026. 02. 16. 10:31Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub