Születésnapok
Július 7.
— 59. születésnapját ünnepli Eric van der Meer. A holland vezetőedző 2017-ben fél éven át irányította a Budapest Honvédot. Nehéz örökséget vett át, hiszen a Marco Rossi vezette bajnokcsapatot követte, ám elődje sikerét már nem tudta megismételni.
Július 8.
— Ezen a napon ünnepli 31. születésnapját középpályásunk, Sigér Ákos.
Július 11.
— Ezen a napon ünnepli 41. születésnapját a Budapest Honvéd hűséges játékosa, Ivan Lovrics. A horvát védő 2011-ben érkezett Kispestre, és egy rövid megszakítást leszámítva azóta is klubunkat szolgálja. A piros-fekete mezben 270 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és védő létére 13 gólt szerzett. Pályafutása során részese volt a 2017-es bajnoki címnek, a 2020-as Magyar Kupa-győzelemnek, valamint a 2013-as bajnoki bronzérem megszerzésének. Aktív játékospályafutása befejezése után is a Honvéd kötelékében maradt, jelenleg edzőként dolgozik klubunknál.
— Harmincharmadik születésnapját ünnepli egykori spanyol légiósunk, Jairo Samperio, aki 2022 és 2023 között volt a Budapest Honvéd játékosa.
Július 12.
— Ezen a napon ünnepli 69. születésnapját Csuhay József, a Budapesti Honvéd egykori védője. Csuhay 1986 és 1990 között erősítette a piros-fehéreket, és tagja volt a klub egyik legsikeresebb korszakának. A Honvéddal kétszeres magyar bajnok lett, 1989-ben Magyar Kupát nyert, míg 1988-ban kupadöntős volt.
Elhunytak
Július 6.
— Huszonhárom éve hunyt el Kotász Antal, a Budapesti Honvéd és a magyar válogatott kiváló balfedezete. Kotász 1955 és 1963 között erősítette a Honvédot, és a klub meghatározó játékosai közé tartozott. A piros-fehérekkel magyar bajnoki címet szerzett, emellett kétszer bajnoki ezüst-, egyszer bajnoki bronzérmes lett, valamint részese volt a Közép-európai Kupa-győztes csapatnak.
Július 9.
— Hetvenkét éve hunyt el Barei Gyula, Kispest egykori polgármestere. A második világháború befejezése után, 1945 decemberéig a Kispesti AC ideiglenes vezetőségének elnökeként tevékenykedett. Aktív szerepet vállalt a kifosztott és tönkretett Kispesti Atlétikai Club újjászervezésében. Vezetésével alakították ki az új játékoskeretet, és pótolták a teljesen kirabolt szertár felszerelését. Ideiglenes megbízatása decemberig szólt, ezért az év végi rendes közgyűlésen a teljes elnökség lemondott. Később ismét a KAC elnökévé választották.
Július 12.
— Hat éve hunyt el Szűcs Lajos, a Budapesti Honvéd és a magyar válogatott kiváló balfedezete. 1970 és 1977 között viselte a piros-fehér mezt. A Honvéddal kétszeres bajnoki ezüstérmes, egyszeres Magyar Kupa-ezüstérmes és egyszeres Közép-európai Kupa-ezüstérmes lett. Kispesti játékosként tagja volt az 1972-es müncheni olimpián ezüstérmet szerző magyar válogatottnak, ugyanabban az esztendőben pedig szerepelt a belgiumi Európa-bajnokságon negyedik helyen végző nemzeti együttesben is. Kiemelkedő képességű, nagy munkabírású középpályásként fontos szerepet töltött be a Honvédban és a magyar válogatottban egyaránt.






