Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A három pont a legfontosabb

A három pont a legfontosabb

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 11. 12. 20:52Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Érdem, hogy nehéz helyzetben tudtunk győzni, de a játékminőségen javítani kell

1–0-s győzelmet aratott az Ajka elleni mérkőzésen a Budapest Honvéd, ami azt jelenti, hogy Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be csapatunk kispadján, a lefújást követően pedig így értékelt új vezetőedzőnk.

„Nem futballoztak tiszta fejjel a játékosok, érezhetően volt bennük drukk, az elmúlt időszak sikertelensége rányomta a bélyegét a játékra, mindenképpen érdem, hogy ilyen állapotban tudunk nyerni egy nullára – kezdte Csertői Aurél. – Két-három látványos akciót is vezettünk, az egyikből gólt rúgtunk és az első félidőben igazából egy helyzete volt az Ajkának. A második félidőt kibrusztoltuk, lehoztuk győzelemmel a találkozót, de akkor már kevésbé volt értékelhető a játékunk, kapkodtunk, nem mertünk futballozni. Ezt gyorsan el is kell felejteni, azt gondolom, hogy ezen a napon a három pont volt a legfontosabb. A játékon próbálunk majd javítani, minőségben előbbre kell lépni, de így is tudtunk nyerni, remélem, később majd jó játékkal is fogunk. Láthatta mindenki, sok a sérültünk, az ő felépülésük és erősítés lesz. Azt kértem a csapattól, hogy türelmesebbek legyünk, mert pont az ilyen kapkodós játékból, labdavesztésből kaptunk gólokat, a széleken bontottak meg minket, ezt próbáltuk most jobban megoldani. Természetesen elemezzük ezt a meccset is, mert szeretnénk mindig egy kicsit előbbre lépni, hiszen tudom, hogy ennél sokkal többre képesek a játékosok, remélem, ez majd realizálódik.“

2023. 11. 12. 20:52Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat