Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A fejlődés érdekében

A fejlődés érdekében

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Tóth-Gábor Kristóf tavasszal a Kazincbarcika kölcsönjátékosa lesz

A folyamatos játéklehetőség és fejlődés érdekében a tavaszi szezont kölcsönben a másodosztályú Kazincbarcika SC-nél tölti Tóth-Gábor Kristóf, a Budapest Honvéd 19 éves, korosztályos válogatott támadója.

„Nagyon örültem a Kazincbarcika megkeresésének – jelentette ki Tóth-Gábor. – Az őszi szezonban nem tudtam folyamatosan játszani a Honvédban, fiatal játékosként viszont nekem a legfontosabb, hogy sok időt töltsek a pályán, erre pedig az NB II-ben több lehetőségem lesz. A klubbal összhangban döntöttünk, biztos vagyok benne, hogy ez lesz a megfelelő megoldás számomra és sikeres tavaszi szezont tudok produkálni.”

Fiatal támadónk ráadásul ismerős szakvezető keze alatt készülhet, hiszen a KBSC a napokban jelentette be Pacsi Bálint szerződtetését, akivel Szombathelyen már dolgozott együtt.

„Pacsi Bálinttal korábbról is ismertük egymást – árulta el játékosunk, – ő volt az Illés Akadémia szakmai igazgatója, amikor én is ott játszottam. Az ő személye is szerepet játszott a döntésben, megnyugvással tölt el, hogy az ő lesz a vezetőedzőnk.”

Tóth-Gábor Kristóf nyáron érkezett a Honvédhoz a Haladás együttesétől. A 19 esztendős játékos első, NB I-es gárdánál töltött félszezonja során 14 mérkőzésen lépett pályára csapatunkban, ezeken a fellépéseken négyszer volt eredményes, emellett kétszer – a klubok közti kooperációs együttműködésnek köszönhetően – a BFC-Siófok színeiben is szerepelt.

„Természetesen óriási boldogsággal töltött el, hogy be tudtam mutatkozni az első osztályban és az Európa-ligában is, kalandos félév volt számomra. A Magyar Kupában szerzett góljaimnak különösen örültem. Remélem, tavasszal ismét tudok bizonyítani, szeretném gólokkal és gólpasszokkal segíteni előre a Kazincbarcikát a tabellán” – zárta szavait Tóth-Gábor Kristóf.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub