Fiatal kora ellenére második együttesünk alapemberévé nőtte ki magát Bartha Botond, aki hétről-hétre érett teljesítménnyel rukkol elő. Tehetséges támadónk már a felnőtt csapat keretébe is bekerült, azonban első osztályú bemutatkozására még nem került sor.
„Ilyen fiatalon már az is hatalmas örömmel töltött el, hogy NB I-es mérkőzésen a keret tagja voltam – mondta mosolyogva Bartha Botond, aki a Mezőkövesd és a PAFC elleni bajnokin is leülhetett a kispadra. - Örültem a társaim bemutatkozásának, én pedig azért dolgozom, hogy egyszer nekem is eljöjjön ez a pillanat.”
A 17 esztendős játékos a második csapatunkban vitézkedik, amely remek szériát produkál. Simon Miklós együttese az elmúlt hat lejátszott bajnokiján veretlen maradt (a Dabas elleni találkozót kénytelenek voltunk lemondani, így a három pontot automatikusan ellenfelünk kapta), a legutóbbi mérkőzéseken pedig a gólszerzésben is kifejezetten jeleskedik a gárda (3 meccs 13 gól!), amiből Bartha is kiveszi a részét.
„Jó sorozatban vagyunk, ez szerencsére érződik a csapaton, remek a hangulat – jelentette ki a támadó, aki az FTC és a Dunaújváros hálóját is bevette. – Az év elején mindenkinek fel kellett vennie a felnőtt foci ritmusát, nekem is meg kellett szoknom, hogy az ellenfél védői már nem csak „babusgatnak”, hanem keményen oda is lépnek. Azonban hamar belerázódtunk az NB III tempójába, és ennek is köszönhető, hogy ilyen jó formába lendültünk. Én is ezt érzem magamon, egyre inkább megtalálom a helyem a pályán. Simon Miklós bizalma sokat jelent számomra, ezt igyekszem minden mérkőzésen meghálálni.”
Csapatunk a tabellán is kúszik egyre feljebb, a Honvéd jelenleg a hetedik pozícióban tanyázik. Bartha szerint azonban nem a bajnoki helyezés, hanem a folyamatos előrelépés a legfontosabb.
„Kifejezett célt nem fogalmaztunk meg a szezon végi helyezésünket illetően – állította fiatal reménységünk. – Az elsődleges szempont az, hogy egyénenként fejlődjünk minél többet, és emellett tanuljunk meg csapatként is küzdeni. Persze, sportemberek vagyunk, minden meccsen győzni akarunk, és ez a motiváció is visszatükröződik a bajnoki meccseken is. Majd kiderül, hogy ez hányadik helyre lesz elegendő a bajnokságban.”
Vasárnap 13 órakor a Rákosmente FC otthonában folytathatja remek szereplését együttesünk. Aktuális ellenfelünk eddig megszerzett 18 pontjával a 17. helyet foglalja el a táblázaton. Támadónk szerint sikerült átmenteni a csapat jó formáját erre a hétre is, s bár nem számít könnyű mérkőzésre, mindenképpen bízik a három pont megszerzésében.
„Mondhatjuk, hogy mi vagyunk a meccs esélyesei, de nem szabad félvállról vennünk az összecsapást Az elmúlt hetekben mutatott harciasságot kell mutatnunk, és a helyzeteinket ki kell használni. Remélem sikerül ismét betalálnom, de ha nyerünk, már boldog leszek!” – zárta szavait Bartha Botond.
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 19. FORDULÓ
Rákosmente FC-Budapest Honvéd FC II
RKSK sportpálya, zárt kapuk mögött
November 22., vasárnap, 13:00
V.: Juhász Bálint





