A bűvös négyes? Csepelen egykoron négy NB I-es bajnoki címet is ünnepelhettek, igaz, a vélemények megoszlanak, hogy a Csepel SC-t mennyire lehet az egykoron bajnok Csepel hivatalos jogutódjának tekinteni, mindenesetre jelenleg a legmagasabb osztályban szereplő Csepellel találkozunk vasárnap. A négyes szám más aspektusban a jelenkorra is érvényes, hiszen ebben a szezonban a Dél-Keleti csoportban négy negyedosztályból feljutott csapat szerepel, ebből három együttessel már találkoztunk. A Tiszaföldvárt 4-1-re, a Szegedi VSE-t és a Gyulai Termál FC-t egyaránt 4-0-ra győztük le. A negyedik feljutó csapat pedig a Csepel SC, akikkel vasárnap 11 órakor találkozik második csapatunk az MFA Utánpótlás Központban.
- A szezonrajtra nem lehet panasza a csepeli alakulatnak, hiszen rögtön pontot raboltak a rendre élmezőnyhöz tartozó ESMTK vendégeként.
- Kimondott gólvágója nincs a Csepelnek, négyen is két-két találattal a legeredményesebbek. Köztük az a Pintér Dominik is, aki az U19-es korosztályig Kispesten volt akadémista.
- Rajta kívül Dunai András, Szűcs Levente és Kruppai Adrián fordult meg a Honvéd utánpótlásában, utóbbi NB III-as csapatunkban is bemutatkozhatott.
- A Csepel 17 ponttal a tabella 9. pozícióját foglalja el, mérlege eddig 5 győzelem, 1 döntetlen és 4 vereség.
- Idegenben viszont a Csepel a legrosszabb csapat eddig, hiszen a legkevesebb (1) pontot gyűjtötte a bajnokságban.
- Csepelen egykoron négy NB I-es aranyat ünnepelhettek, 1981-ben pedig döntősök voltak a Közép-európai Kupában.
- A Csepel a BLSZ I. osztályát megnyerve sikeresen vívta meg a Tatai AC elleni osztályozót és jutott vissza a harmadosztályba.
- Az előző fordulóban 2-0-ra győzték le a Kecskemét II. csapatát.
Közös múlt:
A Honvéd II. a 2016-17-es idényben találkozott legutóbb a Csepellel. A hazai mérkőzést Bíró Ákos, Tóth Barna és Márton András góljaival 3-1-re nyertük. Érdekesség, hogy az a Gergényi Bence is pályára lépett a meccsen, aki a legutóbbi MFA-nevelés azon játékosok közül, akik bekerültek a felnőtt válogatott keretébe és korábban még nem kaptak meghívót a nemzeti csapatba. A visszavágó nem hozott gólt Csepelen.
2016. 10. 02.
Budapest Honvéd FC II. – Csepel FC 3–1 (1-0)
Gól: Bíró Á. (45.), Tóth B. (52.), Márton A. (66.), ill.: Haraszkó (68.)
2017. 04. 09.
Csepel FC – Honvéd II. 0–0 (0–0)
Információk:
- A találkozó 11 órakor kezdődik vasárnap az MFA Utánpótlás Központban, a belépés ingyenes
- Az összecsapásról YouTube-csatornánkon ismét élő közvetítéssel jelentkezünk
- NB III-as csapatunkra vonatkozó információ, hogy az eredetileg november 10-re kiírt Szolnok-Honvéd II. mérkőzést új időpontban, december 1-jén 13 órától rendezik meg a Tiszaligeti Stadionban. Emellett második csapatunk a jövő héten nem játszik bajnoki mérkőzést, mivel a Martfű elleni találkozót szeptemberben lejátszották a felek a 13. fordulóból.
NB III. Dél-keleti csoport, 12. forduló:
Budapest Honvéd FC II. – Csepel SC
Október 20., vasárnap, 11:00
Magyar Futball Akadémia Központ



.jpg)
.jpg)

