Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A cél a felnőttfutball!

A cél a felnőttfutball!

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Második csapatunk is megkezdte a felkészülést

A hét elején erőnléti felmérésekkel indult a 2021-es esztendő a Budapest Honvéd második csapata számára, szerdától pedig már az edzéseké a főszerep. Simon Miklós együttesének február 28-án folytatódik a bajnokság, de a vezetőedző hangsúlyozta, nem kizárólag a tavaszi rajt lebeg a szemük előtt.

„A legfontosabb, hogy mi nem kifejezetten a bajnokság folytatására, hanem a felnőttfutballra készülünk – jelentette ki Simon Miklós. – Ilyen szempontból nincs is külön felkészülési szezon, minden egyes edzésen, mérkőzésen ez a cél lebeg a fiatal játékosok szeme előtt, ennek szellemében dolgozunk. Az első két napon még erőnléti teszteket végeztek a srácok, a hét közepétől azonban már rendesen edzünk, mert hétvégén meccset játszunk.”

Szombaton 13:30-tól a másodosztályú Siófok csapata ellen kezdődik a felkészülési találkozók sorozata.

„Erős együttesekkel mérkőzünk meg – állította Simon Miklós. – A Siófok elleni összecsapást követően a szintén NB II-es Szentlőrinchez utazunk, majd Telkiben fogadjuk a Honvéd következő kupaellenfelét, a III. Kerületi TVE-t. Az utolsó edzőmérkőzést a BKV Előre gárdájával játsszuk, emellett bízunk benne, hogy akár edzésen, akár mérkőzésen, több játékosunkat is használja az első csapat.”

Az őszi szezonban 47 játékos lépett pályára második csapatunkban, amely az egész hazai mezőnyben az egyik legmagasabb szám. Simon Miklós azonban nem állna itt meg, további játékosoknak szeretné megadni a lehetőséget a felnőttek között.

„Eddig 2004-es születésű játékosként Pekár István és Keresztes Noel volt a két legfiatalabb labdarúgó a keretünkben, mostantól a 2005-ös korosztályból Szűcs Tamás is lehetőséget kap a Felnőttprogramban – emelte ki a szakvezető. – Minél több lehetőséget szeretnék adni azoknak a játékosoknak is, akik eddig kimaradtak a csapatból sérülés vagy formahanyatlás miatt, pedig tehetségük alapján mindenképp helyük lett volna a keretben. Senki sincs kizárva, biztos vagyok benne, hogy az említetteken kívül is lesznek még új nevek a következő félévben.”

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub