Július 15.:
— 75. születésnapját ünnepli Egervári Sándor. A baloldali védő 1972 és 1976 között volt a Budapest Honvéd labdarúgója, majd 1990 és 1992 között a Kispest-HFC pályaedzője.
— 124 évvel ezelőtt ezen a napon született Saguly János, aki tagja volt az 1920-ban bajnoki ezüstérmet nyert kispesti csapatnak.
Július 17.:
— 133 éve született Jurcsó Gusztáv, aki 1913-ban a III. osztályban bajnok, majd 1920-ban az I. osztályban ezüstérmes lett a kispesti csapattal.
— Ezen a napon ünnepli 56. születésnapját bajnok és kupagyőztes védőnk Plókai Attila.
Július 18.:
— 75 éve született Pintér Sándor a Budapest Honvéd válogatott középpályása, aki 1980-ban bajnok lett a kispesti csapattal.
Július 19.:
— 97 éve született négyszeres bajnok, vb-ezüstérmes, olimpiai bajnok jobbszélsőnk Budai II. László.
— 118 éve született a kispesti labdarúgás egyik legnagyobb alakja Szűcs Nándor, aki közel húsz éven át szolgálta a klubot intézőként, edzőként, igazgatóként, majd alelnökként.
— Ezen a napon ünnepli 75. születésnapját Vass László, aki korábban a Bp. Honvéd férfi, jelenleg a női csapat edzőjeként dolgozik.
Július 20:
— 101 éve született Béres András, aki tagja volt az 1944-ben Szent László Kupát nyert kispesti csapatnak.
Elhunytak
Július 14:
— 56 éve hunyt el Szenes József, aki 1932 és 1933 között volt a Kispest FC játékosa.
Július 15:
— 51 éve ezen a napon hunyt el a Kispesti AC sajátnevelésű kapusa Amsel Ignác.
— 14 éve halt meg Csákó József az 1958-ban ezüstérmet nyert Bp. Honvéd labdarúgója.
Július 16:
— 14 éve hunyt el a Bp. Honvéd válogatott kapusa Bicskei Bertalan, aki edzőként a bajnoki címig vezette a kispestieket.
Július 18:
— 61 évvel ezelőtt hunyt el Gyulai László a Budapest Honvéd kétszeres bajnok támadója.
Július 19:
— 68 évvel ezelőtt halt meg Schlosser Imre, aki 1929-ben volt a Kispesti AC edzője.





