Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
260 győzelem a Magyar Kupában

260 győzelem a Magyar Kupában

Klub

Megjelenés: 2024. 09. 16. 13:08Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Heti Honvéd – az U19 után az U17 is idegenben verte a Ferencvárost

Számok

1
Csilus Tamás, Hangya Szilveszter és Farkas Balázs a Kelen SC ellen játszotta első tétmeccsét Honvéd-mezben. Utóbbi a 37. percben az első gólját is megszerezte.

79
A Kispest/Bp. Honvéd 79. alkalommal indult a Magyar Kupa sorozatban.  

260
A Budapest Honvéd a Kelen SC ellen játszotta 260. győztes Magyar Kupa-mérkőzését.

A hét mondása
Bévárdi Zsombor a Kelen SC ellen 5–1-re megnyert Magyar Kupa-mérkőzés után: „A szakmai stáb ezt vázolta fel nekem, hogy a sokoldalúságom miatt is számítanak rám, a vezetőedzőnk elmondta, hogy mind a két poszton fogok szerepelni. Ez egyébként benne van a játékomban, mert a korábbi klubjaimban is váltogattam a pozíciómat akár mérkőzésen belül is, úgyhogy ez nem jelentett különösebb gondot. Jól éreztem magam mindkét pozícióban. A két héttel ezelőtti bajnokit is és ezt a mérkőzést is élveztem, remélem, minél hamarabb egyre jobb formába fogok kerülni és bárhova is állítanak, tudok segíteni a csapatnak.”

Ez történt a héten (szeptember 16–22.):

100 éve:
1924. szeptember 21-én a Magyar Kupa 3. fordulójában a Kispesti AC a Sárkány utcai KAC-pályán 4-1-re verte a Budapesti AK együttesét. A nagy iramú mérkőzésen a tartalékos KAC magabiztosan nyerte a találkozót. A kispestiek góljait Bene István (3) és Frey Ferenc szerezték.
A KAC összeállítása ez volt: Balla – Morvay, Illés – Eberhardt, Gyurkovits, Buday – Szloboda, Frey, Bene, Norik, Ertinger.

50 éve:
1974. szeptember 18-án a Felszabadulási Kupában a BVSC Szőnyi út pályáján a Bp. Honvéd 3-1-re verte a zuglóiakat. Az I. félidőben a Honvéd ötletes és gyors játékkal háromgólos előnyre tett szert. Szünet után Kocsis és Kozma nélkül visszaesett a Honvéd támadójátéka, így BVSC szépíteni tudott.
A Honvéd összeállítása: Gujdár – Kelemen, Lukács, Virágh – Pál, Egervári – Bartos, Kocsis (Morgós), Pintér, Kozma (Weimper), Fehérvári.

25 éve:
1999. szeptember 20-án a Junior bajnokság 6. fordulójában a Kispest-HFC a csereként pályára lépő Torghelle Sándor góljával 1-0-ra nyert az MTK Hungária ellen.
A Szurgent Lajos által edzett csapat az alábbi összeállításban lépett pályára: Tóth Z. – Boros, Jenei, Török, Pádár – Molnár (Péchy), Magyar, Páczi – Balogh Zs., Németh, Guitmann (Torghelle).

Csapataink eredményei

Mol Magyar Kupa, 3. forduló:
Kelen SC–Budapest Honvéd FC 1–5 

Simple Női Liga
Viktória FC–Budapest Honvéd FC 1–5

U19, Kiemelt bajnokság
Budapest Honvéd FC–PAFC 0–1  

U17, Kiemelt bajnokság
FTC–Budapest Honvéd FC 1–3    

U16, Kiemelt bajnokság
ZTE–Budapest Honvéd FC 2–2      

U15, Kiemelt bajnokság
Budapest Honvéd FC–DVTK 0–0

U14, Kiemelt bajnokság
Budapest Honvéd FC–Illés Akadémia 2–1

Öregfiúk, I. osztály:
Honvéd BKE–Ferencváros 3–1 

2024. 09. 16. 13:08Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub