Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Világbajnok vendég Kispesten!

Világbajnok vendég Kispesten!

Klub

Megjelenés: 2024. 04. 18. 16:49Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Fotógaléria – a BL-győztes brazil klasszis, Dida is megtekintette első csapatunk csütörtöki tréningjét

Különleges vendégeket köszönthettünk akadémiánkon, ugyanis ötfős küldöttség érkezett Olaszországból Kispestre, amely csapat egyik tagja a világbajnok és BL-győztes brazil kapus Dida volt!

Az AC Milan korábbi klasszisa jelenleg az olasz szövetség által szervezett, az UEFA által akkreditált, legmagasabb szintű kapusedzőképzés hallgatója, amely kurzusnak honvédos hallgatója is van kapusedzőnk, Vlada Avramov személyében. 

A kurzus egyébként a mostani szezonban indult először és mindössze 16 kapusedző nyert felvételt, Dida mellett többek között a Lazio és Sampdoria kapusedzője is résztvevők között található, s ebben az illusztris társaságban kapott helyet Vlada Avramov.

A játékosként kétszeres szerb válogatott szakember 14 év alatt hét olasz klub mezét viselhette, s korábban már többször is Olaszországba utazott a tanfolyam aktuális előadásaira, most pedig az a fázis következett, amikor a csoporttársak, tanárok természetes közegében, a saját klubjánál nézik meg a diákokat, esetünkben az olasz küldöttség tagjai Vlada Avramov munkáját figyelték árgus szemekkel. Dida mellett Vincenzo di Palma Esposito (az olasz válogatott, a Roma, a Fiorentina, a Parma, a Verona és a Galatasaray korábbi kapusedzője), Nicola Pavarini (Sampdoria), Sergio Porcu (Virtus Entella – itt játszott korábban Adorján Krisztián) és Domenico Botticella (Casertana) érkezett Budapestre.

Az edzés felvezetéseként Vlada Avramov tartott előadást a vendégeknek, akik aztán megtekintették csapatunk csütörtöki gyakorlását is, majd kapusedzőnk egy Honvéd-mezzel ajándékozta meg Didát.

Didával természetesen interjút is készítettünk, amelyet hamarosan láthattuk a YouTube-csatornánkon!


2024. 04. 18. 16:49Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub