Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Varga Kevin góljára kétszer jött a cseh válasz, a Slovacko nyerte a keddi edzőmérkőzést

Varga Kevin góljára kétszer jött a cseh válasz, a Slovacko nyerte a keddi edzőmérkőzést

Klub

Megjelenés: 2026. 01. 20. 17:40Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Újonnan igazolt támadónk máris megszerezte első gólját a Honvédban, de a csehek örülhettek a végén.

Második törökországi edzőmérkőzésünkön a cseh élvonal utolsó helyén álló, de több élcsapatnak is kellemetlen meglepetést okozó FC Slovackóval találkoztunk. Feczkó Tamás ezúttal alaposan felforgatta kezdőcsapatát, mindössze Somogyi Ádám maradt hírmondónak a vasárnapi együtteshez képest, emellett Varga Kevin és Balázs Teó is először volt kezdő a Honvéd első csapatában.

A csehek is erős csapattal érkeztek a keddi edzőmérkőzésre, a kezdőben a Slovackónál klubikonnak számító Danícek–Reinberk páros, mindketten 2010 óta megszakítás nélkül erősítik a kék-fehéreket, továbbá csereként pályára lépett a Plzennel a Bajnokok Ligáját is megjárt Petrzela és a harmincegyszeres cseh válogatott, Michael Krmencík, vagy a sokszoros szlovák utánpótlás-válogatott – a Manchester United utánpótlását is megjáró – Martin Svidersky is. A Slovacko egyetlen magyarországi pályafutással rendelkező légiósa, Zan Medved nem volt keretben.

Az ötödik percben Varga Bence szögletére Balázs Teó érkezett középen, de Urbannál kötött ki a labda, majd bő tíz perccel később Varga Kevin centerezéséről maradtak le a hosszún, így a a labda a kapu előtt ment el keresztbe. A 40. percben lőttek először kapura a csehek, Marinelli egy igazítás után a bal alsó irányába tekert, melyre Dúzs leért, két perccel később pedig Blahut nyargalt el a jobb oldalon, beadása után ismét Dúzsnak volt dolga, a kipattanót Marinelli lőtte csúnyán kapu mellé. A félidő végén megszereztük a vezetést, Hetyei hozta el elegánsan több védő között a labdát, majd Varga Kevint ugratta ki remekül, aki ziccerben a hosszúba tüzelt, megszerezve első kispesti gólját (0–1).

A fordulás után teljesen más ritmusban jöttek ki a csehek, az 50. percben Ndubuysi centerezéséről Krmencík maradt le középen, ám a túloldalon még begyűjtötték a labdát a csehek és egy lövésig is eljutottak, melyet Pauljevic rúgott ki a kapu torkából. Az akciót Svidersky lapos lövése zárta, amely kevéssel a jobb alsó mellett suhant el. Öt perccel később Krmencík tekerését tolta szögletre Dúzs, ám a sarokrúgás után kiegyenlített a Slovacko, Tetour lőtte ki tíz méterről a bal alsót (1–1). Nem sokkal később Ouanda hozta óriási helyzetbe a középen érkező Krmencíket, a cseh center egyből lőtt, de Dúzs szögletre spárgázott. A 65. percben érkezett a félidő első Honvéd-lehetősége, Varga Kevin nagyszerű beadását Hetyei fejelte fölé. A 68. percben megfordította a meccset a Slovacko, Swiderski tekerte be jobbal a labdát középre, melyet az előrehúzódó Ndefe csúsztatott Kállai Kevin szorításából a hálóba (2–1). Negyedórával a lefújás előtt egy eladott labdára csapott le Balázs Teó, majd Kesztyűs ismerte fel a lehetőséget és emelt a visszafutó Heca kapujára, ám a csehek hálóőre még időben visszaért és a gólvonalról kifelé paskolta a labdát. A hátralévő időben nagyobb helyzet nem alakult ki a kapuk előtt, így 2–1-re nyert a Slovacko.

A törökországi edzőtábor utolsó mérkőzésén, csütörtökön 14 órától a koszovói Prishtina ellen lépünk pályára.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 2025/26 – TÉL

Belek, Törökország

1.FC SLOVACKO–BUDAPEST HONVÉD FC 2–1 (0–1)

SLOVACKO: Urban – Reinberk, Rundic, Stojcevski, Mulder – Danícek – Blahút, Travník, Havlík, Juroska – Marinelli. Csereként pályára lépett: Heca, Ndubuysi, Beran, Tetour, Ouanda, Petrzela, Krmencík, Svidersky, Ndefe, Vasko.  Vezetőedző: Roman Skuhravy

HONVÉD: Dúzs – Kállai, Pauljevic, Balázs T., Varga B., Földi – Somogyi, Szamosi (Kesztyűs, 60.) – Pinte (Zuigeber, 60.), Hetyei, Varga K. (Ujváry, 80.). Vezetőedző: Feczkó Tamás

Gól: Tetour (57.), Ndefe (68.), illetve Varga K. (44.)

2026. 01. 20. 17:40Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub