Másfél hetes győri edzőtábor után immár Kispesten fogadta a Paks együttesét a Budapest Honvéd felkészülési mérkőzésre, ahol 2–1-es győzelmet arattak mieink. Bódog Tamás vezetőedző így értékelte a találkozót.
„Nagyszerű érzés, hogy nyertünk, főleg egy vereség után – mondta Bódog Tamás a csapat negyedik edzőmérkőzését követően. – Ugyanúgy, ahogy eddig is, tették a dolgukat a srácok, a hozzáállásuk parádés volt. Ezúttal sem volt frissebb a csapat, mint a korábbi meccseken, de ez a hét tényleg a terhelésről szólt. A csúcsterhelés időszakát a mérkőzésekkel együtt parádésan abszolválták a játékosok, mindenki elégedett volt a stábból a csapattal. A játékon mindig lehet finomítani, mindig van min javítani, és két hét áll még előttünk, hogy ezt megtegyük. Az, hogy a Paks ellen nyertünk, szép és jó, de nem jelent semmit, ahogy korábban is mondtam, az a fontos, hogy az első bajnoki mérkőzésen jó állapotban legyünk.”
Vezetőedzőnk elárulta, hogy legközelebb kedden találkozik a csapat, s bár a következő két hét programja intenzitásban nem lesz olyan erős, mint az elmúlt időszakban, még sok feladata van a csapatnak a PAFC elleni bajnoki rajt előtt.





