A tegnapi, Genk elleni bravúros sikert követően biztossá vált, hogy U17-es együttesünk nem kisebb tétért szállhat harcba a Real Madrid ellen, mint a Puskás-Suzuki-kupa B-csoportjának elsőségéért. A spanyolok hatszoros, a mieink ötszörös tornagyőztesként várták az összecsapást. Az első félidőben csapatunk dominált: A 10. percben Joó Ferenc távolról leadott lövése a kapufán csattant. Öt percre rá utánpótlás-válogatott játékosunk, Milicz Péter tüzelt a kapu fölé szabadrúgásból. A fordulást követően (a Puskás–Suzuki-kupán kétszer 30 perces meccseket rendeznek) hamar előnybe kerültünk, amikor egy beadás után Kovács Eriket megelőzve Sergio Ramírez Ruiz szerencsétlen megmozdulással a saját kapujába továbbította a labdát. A folytatásban, bár a Real Madrid növelni tudta a nyomást, kidolgozott helyzetekig nem jutott, sőt egy ellentámadást követően Kovács Erik előtt adódott nagy lehetőség a végjátékban. Győzelmével Bogdánfi Márton tanítványai Puskás-Suzuki-kupa fináléjába jutottak, és a Budapest Honvéd egyedüli magyar csapatként biztosan érmet szerez. A címvédő Real Madrid csak az ötödik helyért meccselhet a Sportinggal, míg a másik magyar együttes, a felcsúti PAFC a Genkkel játszik a 7. helyért.
Real Madrid CF–Budapest Honvéd FC 0–1 (0–0)
G: Sergio Ramírez Ruiz (32. – öngól).
Vezette: Katona
Real Madrid:
Sanchez – Casado Lopez, Municio Afan, Ramirez Ruiz, Palomo Cidon, Mora Gonzalez, Sales Olmo, Lopez Dominguez, Mesa Piqueras, Arrebola Pozuelo, Navarro Sanchez.
Cserék: Espinosa, Vacas Diaz, Corcoba Martinez, Quevedo, Perez Munoz
Budapest Honvéd:
Liziczay – Rankó, Balázs, Horváth, Milicz, Schön, Kis, Ujváry, Kecskés, Russnák, Joó.
Cserék: Kovács, Miták, Somogyi, Meskó, Nyers
Bogdánfi Márton: „Nem is lehetne nagyobb vágya egy magyar ifjúsági sportolónak, mint legyőzni a Real Madridot. Én sem tudtam eddig, milyen érzés ez, de leírhatatlan! Jók voltak az átmeneteink, hátul szűken zártunk, kisegítettük egymást. Megérdemelten jutottunk a döntőbe!”
Hétfőn 19 órától a Juventusszal találkozunk a fináléban.
Puskás–Suzuki-kupa
A-csoport
Juventus (olasz)–Puskás Akadémia 1–0 (1–0)
G: Amadio (29.)
A csoport végeredménye: 1. Juventus 6 pont, 2. Panathinaikosz (görög) 5, 3. Sporting CP (portugál) 4, 4. Puskás Akadémia 1
B-csoport
Real Madrid (spanyol)–Budapest Honvéd 0–1 (0–0)
G: Ramírez Ruíz (32. – öngól).
Genk (belga)–Slavia Praha (cseh) 1–3 (0–0)
G: Henry (32. – öngól), Rajnoha (34., 54. – mindkettőt 11-esből), ill. Ouazzami (46.)
A csoport végeredménye: 1. Budapest Honvéd 6 pont (3–2), 2. Slavia Praha 6 (4–4), 3. Real Madrid 4, 4. Genk 1
A hétfői program
14.00: a 7. helyért, Puskás Akadémia–Genk
15.45: az 5. helyért, Sporting CP–Real Madrid
17.15: bronzmérkőzés, Panathinaikosz–Slavia Praha
19.00: döntő, Budapest Honvéd–Juventus
A mérkőzés összefoglalója:





