Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Itt tud a legtöbbet fejlődni

Itt tud a legtöbbet fejlődni

Akadémia

Megjelenés: 2021. 10. 22. 15:13Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Benczenleitner Barna célja, hogy az első csapatban is bizonyítsa, megállja a helyét

Még 18 sem volt a nyáron Benczenleitner Barna, amikor jelezték neki, hogy a következő nap irány az első csapat ausztriai edzőtáborba. Még egy nappal később pedig jöhetett a mély víz: Baráth Botond kisebb sérülése után csereként szállt be, s akárcsak a szlovén Drava Ptuj, három nappal később az orosz Rosztov ellen is megilletődöttség nélkül robotolt a bal oldalon – ehhez képest most láthatóan megilletődve írta alá az új szerződését, amely értelmében klubunk hosszú távon számít a korosztályos válogatott játékosra.

„Azért ez egy más helyzet – jegyezte meg a hangjában némi elfogódottsággal Benczenleitner Barna. – Amikor Ausztriában bedobtak a mély vízbe, akkor nem is volt időm ezen gondolkozni, azt mondtam magamban, hogy »Barni, itt a lehetőség, mutasd meg magad!« Szerencsére pozitív visszajelzéseket kaptam, jól éreztem magam, kellemes emlék a karrieremben. Ahogy a szerződéshosszabbítás is, de mégis egy másfajta helyzet. Nagy pillanat ez az életemben, hiszen nem mindenkinek adatik meg ilyen lehetőség. Rengeteg segítséget kaptam mindenkitől az eddig itt töltött időben, úgy érzem, hogy a Honvédnál tudok a legtöbbet fejlődni. Szeretnék a második csapatban kiemelkedő teljesítményt nyújtani, meghatározó emberré válni, emellett pedig szeretnék NB I-es együttessel edzeni, keretbe kerülni és bemutatkozni az első osztályban, hogy bizonyítsam, ott is megállom a helyem.“

Benczenleitner Barna hozzátette, eddig is lépésről lépésre tűzte ki maga elé a célokat, amikor 2017 nyarán, a 14. születésnapja előtt csatlakozott a Honvédhoz, akkor azért dolgozott, hogy az adott korosztályban hozza ki magából a legtöbbet. Szerepelt az U15-ös, az U16-os, az U17-es és az U19-es csapatunkban is (összesen 87 korosztályos bajnokin lépett pályára), tavaly nyár óta pedig ő is részese a Felnőttpogramnak, amelynek köszönhetően a 17. születésnapja előtt már debütált az NB III-ban, s eddig 32 mérkőzésen szerepelt a második csapatunkban.

„Nagy ugrásokról van szó, főleg a felnőttek között, de ez a része a futballnak, mindig az előttem adódó feladatot kell megoldanom – hangsúlyozta Benczenleitner Barna, aki másfél hete az U19-es válogatott tagjaként bejutott az elitkörbe, védőnk pedig mindhárom selejtezőt végigjátszotta. – Ilyenkor nagyon fontos, hogy az ember a lehető leggyorsabban felvegye a ritmust, én is erre törekszem. A felnőttek között gyorsabb a játék, ahogy a válogatottban is más a tempó, amihez alkalmazkodni kell, az a cél és a feladat, hogy megálljam a helyen, és tudom, ezek a kihívások is segítik a fejlődésemet.“

A 18 esztendős futballista kérdésünkre elárulta, az ötvédős rendszerben érzi a legjobban magát, ahol bal oldali szélső védőt játszik, majd mosolyogva hozzátette, nem a poszt számít, ha ezen múlik a siker, akkor centerként is vállalja a játékot. S ha nem is középcsatárként, a védőmunkája mellett a góljaira is lehet számítani, a 32 NB III-as találkozóján ötször volt eddig eredményes, s a szezonbeli 13 bajnokiból 10 meccsen kapott szerepet.

„A legutóbbi fordulóban végre győzni tudtunk, jól jött a siker, szeretnénk is így folytatni a bajnokságot, én pedig, ahogy említettem, szeretnék minél több meccset játszani a második csapatban, majd a nagyok közt is bizonyítani – mondta Benczenletner Barna, aki immár otthon lakik, de korábban (bár fővárosi) az akadémián élt ő is. – Szerettem azt az időszakot is, minden gyereknek kell néhány ilyen év, jó alapot adott a futballra és az életre is. Szerencsére így is gyakran láttam a családomat, követik is a pályafutásomat, természetesen a szerződéshosszabbítást is megbeszéltük. Anyukám minden meccsemen ott van, de apukám és a bátyám is szurkol, s egyébként mindannyian sportolunk. Szüleim atletizáltak, anyukám diszkoszvető, apukám gerelyhajító volt, a testvérem pedig kézilabdázik, szóval mondhatjuk, kiemelt szerepet tölt be a sport a családban.“

2021. 10. 22. 15:13Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia