Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Félre kell tenni a kupagyőzelmet!“

„Félre kell tenni a kupagyőzelmet!“

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Amadou Moutari szerint nem szabad elbízni magunkat a folytatásra

Mindössze két nap telt el azóta, hogy a magasba emelhette a Magyar Kupát a Budapest Honvéd, de az ünneplés helyett már a felkészülésen van a hangsúly Kispesten. Szombaton ugyanis folytatódik a bajnoki pontvadászat, amelynek következő állomásaként Újpestre látogatnak Amadou Moutariék.

„Természetesen tart még az öröm, hiszen nagyon fontos volt ez a kupagyőzelem nekünk is és a klubnak is – emlékezett vissza mosolyogva nigeri játékosunk. – Egy ilyen trófea önbizalmat adhat a szezon hátralévő részére, de nem szabad elbíznunk magunkat a folytatást illetően, fel kell készülnünk, koncentrálnunk kell. Most egy kicsit félre kell tennünk a kupagyőzelmet, s a bajnokságra kell fókuszálnunk. Sűrű a program, fontos mérkőzések várnak ránk, úgyhogy majd akkor ünnepelhetünk, ha sikerrel vettük azokat is.“

Elsőként tehát az Újpestre koncentrál a csapat, amely a szezon során kétszer találkozott már a lila-fehérekkel: augusztusban első győzelmét aratta a Honvéd az Illovszky Stadionban, míg decemberben gól nélkül osztozott a két együttes a pontokon. Az emlékezetes nyárvégi találkozón pedig Amadou Moutari is betalált az újpestiek kapujába.

„Jól emlékszem arra a mérkőzésre, az egy nagyon jó meccs volt – idézte fel mosolyogva az első sikert a 26 éves futballistánk. – Fontos pontokat szereztünk akkor az Újpest otthonában, de ez most más lesz, nem szabad abból a találkozóból kiindulni. Persze, bízom abban, hogy sikerül megismételni az akkori sikert.“

A nemrég edzőváltáson átesett ellenfelünk ezúttal tényleges hazai pályán fogad bennünket szombaton, hiszen újra az elkészült Szusza Ferenc Stadionban játsszák hazai mérkőzéseiket. Amadou Moutari pedig nem számít könnyű összecsapásra idegenben.


„Az Újpest ellen mindig nehéz mérkőzéseket játszunk, most sem számítok másra – tekintett előre játékosunk. – Kemény mérkőzés lesz, tiszteljük az ellenfelünket, de azért megyünk, hogy elhozzuk a három pontot. Magabiztosak vagyunk, készülünk a találkozóra. Az elmúlt három meccsen remek teljesítményt nyújtottunk, nagyon szervezetten, csapatként játszottunk. Ha ezt a formánkat meg tudjuk tartani a folytatásra, akkor az előttünk álló meccseket is meg tudjuk nyerni.“

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub