Komora Imre 1940. június 5-én Budapesten született. 18 éves korában a Szombathelyi Haladás játékosaként mutatkozott be az NB I-ben, majd 1961-ben igazolt Kispestre és 11 éven át futballozott a Bp. Honvédban.
Nagy munkabírású, fáradhatatlanul robotoló játékos volt, nem ismert elveszett labdát, 90 percen át küzdött a csapatért. 278 bajnoki meccsen 65 gólt szerzett piros-fehér színekben. Játékos-pályafutása alatt négyszeres ezüstérmes, egyszeres bronzérmes 1964-ben kupagyőztes, 1968-ban és 1969-ben kupadöntős. Kétszeres válogatott. 1964-ben olimpiai bajnok, és Európa-bajnoki bronzérmes.
Visszavonulása után 1973 és 1982 között a Bp. Honvéd szakosztályvezetőjeként dolgozott.1982. nyárától a csapat vezetőedzője volt. Az első szezonban bronzérmes és kupadöntős, majd a következő három évben egymás után nyerte csapatával a bajnoki címeket. 1985-ben a bajnoki aranyérem mellé a Magyar Népköztársasági Kupát is megnyerte csapatával.
1986 nyarán egy rövid időre a magyar válogatott szövetségi kapitánya lett. 1989 és 1990 között a görög Olympiakosz technikai igazgatója volt. A kilencvenes években visszatért kedvenc csapatához, vezetőedzőként, illetve klubigazgatóként szolgálta a kispesti klubot.
Halála nemcsak a Bp. Honvédnak, de az egész magyar labdarúgásnak nagy veszteség
Nyugodj békében Imre bácsi! Soha nem felejtünk el!






