Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Döntetlen a Népligetben

Döntetlen a Népligetben

Klub

Megjelenés: 2025. 08. 01. 20:33Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Második csapatunk kihasználva a bajnoki szünetet felkészülési mérkőzésen lépett pályára péntek délelőtt.

Mint ismert, a MOL Magyar Kupa küzdelmei is elkezdődnek a hétvégén – a Budapest Honvéd csak a szeptember közepén esedékes 3. fordulóban csatlakozik a mezőnyhöz – viszont a hétvégi fordulóban már az NB III-as csapatok érdekeltek, így a bajnokság a hétvégén szünetel. Azonban ahogyan évek óta ez a szokás, egy sportszervezet csak egy csapattal nevezhet, így a második csapatok nem játszanak tétmérkőzést a hétvégén, ez pedig lehetőséggel jár a hétközi fordulóra való felkészülésre.

Második csapatunk az elmúlt idényben mindössze egy bajnoki vereséggel záró Ferencváros II. vendége volt pénteken és 1-1-es döntetlent ért el, a végeredmény már a meccs legelején kialakult, gólunkat Csernák Kristóf szerezte a 10. percben.

A bajnoki pontvadászat szerdán Szegeden folytatódik a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. csapata ellen, jövő hét vasárnap pedig a Vasas II. érkezik az MFA-ra.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 2025/26 – NYÁR

Budapest, vezette: Kiss Gergő

FERENCVÁROSI TC II.– BUDAPEST HONVÉD II. 1–1 (1–1)

FERENCVÁROSI TC II.: Tóth – Orosz, Komáromi, Horváth, Vén B., Vén Á., Leomiczky, Benczik, Bekényi, Kuznyecov. Cserék: Kovács, Lukács. Vezetőedző: Korolovszky Gábor

BUDAPEST HONVÉD II.: Papp – Csernák, Szabó Á., Horváth B., Kállai, Varga B., Gáspár, Forró, Hancz, Földi, Hetyei. Cserék: Matyi, Paksai, Votjkó, Braun, Molnár-Czétényi, Sebe, Milicz, Igricz, Alarishi, Csákány, Kis. Vezetőedző: Kovács Gábor

Gól: Kuznyecov (5.), ill: Csernák (10.)

2025. 08. 01. 20:33Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub